Kezdeményezték Svédországban Assange őrizetbe vételét

Kezdeményezte hétfőn az ügyészség Svédországban, hogy a bíróság a távollétében rendelje el Julian Assange őrizetbe vételét - közölte honlapján a vádhatóság.A svéd ügyészség tájékoztatása szerint alapos a gyanú, hogy az ausztrál internetes aktivista nemi erőszakot követett el. "Ha a bíróság elrendeli az őrizetbe vételt, európai letartóztatási parancsot fogok kiadni ellene, hogy adják át Svédországnak" - tudatta Eva-Marie Persson főügyész-helyettes.

    
Az ügyészség közleményében kitér arra, hogy a brit hatóságok arról tájékozatták svéd kollégáikat, hogy Assange-t az Egyesült Királyságban elítélték, és legalább 25 hetet börtönben kell töltenie, mielőtt kiszabadulhat, és folyamatban van a kiadatási eljárása, amelyben az Egyesült Államok már kérte Assange átadását.
    

Persson hangsúlyozta, hogy a brit hatóságok feladata eldönteni, hogy a svéd vagy az amerikai kiadatási kérelmet tartják előrébb valónak. A svéd ügyészség közleménye arra is kitér, hogy az őrizetbe vételt egyelőre nem rendelték el. Erről az uppsalai bíróság hivatott dönteni. Julian Assange hét éven át élt Ecuador nagykövetségén Londonban, ahova a brit igazságszolgáltatás elől menekült, hogy ne adhassák ki Svédországnak.


Assange valójában ugyanis nem a svéd vádaktól tart igazán, hanem attól, hogy kiadják az Egyesült Államoknak, ahol a szexuális visszaéléseknél sokkal súlyosabb büntetési tétellel fenyegetett bűncselekményekkel, a többi között titkos adatok törvénytelen megszerzésével és államtitoksértéssel vádolják. Assange-t azt követően vették őrizetbe a brit hatóságok áprilisban, hogy Ecuador végül megvonta tőle a menedéket, majd azért ítélték el, mert nem jelent meg a bíróságon, és 50 hét letöltendő szabadságvesztésre ítélték.
    

Az Egyesült Államok azért kéri az ausztrál internetes aktivista kiadását, mert a hatóságok szerint összejátszott a hadsereg hírszerzési elemzőjeként dolgozó Bradley Manninggel, és a Wikileaks így jutott hozzá több százezer diplomáciai távirathoz, amelyekből az afganisztáni és iraki háború részletei derültek ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com