Kiadatási letartóztatásban marad a brazil drogkereskedő

Kiadatási letartóztatásban marad a Budapesten elfogott brazil kábítószer-kereskedő - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szerdán az MTI-vel.A brazil büntetőbíróság 2020 novemberében bocsátott ki bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem, csempészet, pénzmosás, emberölés, valamint okirat-hamisítás bűncselekménye miatt nemzetközi elfogatóparancsot egy 64 éves brazil férfi ellen - áll a közleményben.
    

A férfi június 21-én vették őrizetbe Budapest belvárosában, majd a Fővárosi Törvényszék június 23-án elrendelte az ideiglenes kiadatási letartóztatását. A döntés ellen a brazil férfi és védője azzal jelentett be fellebbezést, hogy "a brazíliai jogállami és börtönviszonyok miatt" a férfit nem lehet kiadni. A Fővárosi Ítélőtábla július 1-jén a törvényszék döntését helybenhagyta.
    

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nemzetközi bűnözés elleni főosztályának vezetője, Boross Zoltán június 22-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Budapesten fogták el a világ egyik legkeresettebb drogkereskedőjét. A férfi a brazil hatóságok szerint 45 tonna kokaint csempészett 2017 és 2019 között. Boross Zoltán akkor elmondta: a férfit az Interpol a brazil bíróság által kibocsátott nemzetközi elfogatóparancs alapján körözte. Nehezítette a férfi felkutatását, hogy néhány éve holttá nyilváníttatta magát, több mint tíz álnevet és hamis iratokat használt - ismertette.
    

Június 21-én egy budapesti vendéglátóhely teraszán fogták el a férfit. Kihallgatásán tagadta, hogy ő az Interpol által körözött személy, de az ujjlenyomata egyezést mutatott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com