Kiadták az Egyesült Államoknak a Győrben elfogott magyar férfit, akit gyermekpornográfia miatt kerestek

Kiadták az Egyesült Államoknak a Győrben elfogott 48 éves magyar férfit, akit gyermekpornográfia miatt kerestek a hatóságok - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn a police.hu oldalon.A közlemény szerint az amerikai hatóságok évek óta többrendbeli eljárást folytatnak gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt a férfival szemben, miután a tőle lefoglalt elektronikus adathordozókon ilyen videófelvételeket találtak. A magyar férfi négy éve bujkált, és felvetődött a lehetősége annak, hogy Magyarországon kereshetett magának menedéket; az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) az év elején kérte a magyar hatóságok segítségét a szökevény felkutatásában.

A férfit végül Győrben fogták el március 17-én, ekkor kiderült az is, hogy két évig a városban élt. A Fővárosi Törvényszék március 18-án elrendelte a férfi kiadatási letartóztatását, majd a magyar igazságügyi szervek elrendelték a kiadatását.

A magyar rendőrök augusztus 28-án hajnalban adták át a férfit az amerikai hatóság képviselőinek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A vádlottat Floridába viszik, majd büntetés-végrehajtási intézetbe kerül. Az amerikai eljárás így fogva tartása mellett folytatódhat tovább vele szemben - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

http://ujhazak.com