Kiállunk rendőreink mellett

Jogszerű intézkedés közben halt meg a zagyvarékasi férfi.A szolnoki rendőrök Zagyvarékason 2024. december 22-én délelőtt egy általuk ismert, jogosítvánnyal nem rendelkező, tehát éppen súlyos szabálysértést elkövető sofőrt próbáltak megállítani. Egy olyan személyt, akivel már többször kellett intézkedni, sőt az elmúlt hónapokban kétszer is elmenekült a vele szemben fellépő egyenruhások elől.

A szabálysértő járművezető az őt kilométereken át megkülönböztető fény- és hangjelzéssel követő rendőrök jelzéseire nem állt meg, nagy sebességgel, utasait és más közlekedőket veszélyeztetve továbbhajtott.

Az autós menekülésnek egy ütközés vetett véget, ami után a kocsiból kiszállva a sofőr tovább futott. A rendőrök több száz méterre érték utol, miután – hogy üldözőit kicselezze – parkoló járművek közé szaladt és ott elesett. A még ekkor is ellenszegülő férfit testi kényszert alkalmazva megbilincselték.

Másodpercekkel ezután vált nyilvánvalóvá, hogy az intézkedés alá vont rosszul van, ezért kollégáink haladéktalanul mentőt hívtak és a bilincs levételét követően – az Országos Mentőszolgálat mentésirányítója instrukcióinak megfelelően – megkezdték a férfi újraélesztését. E tevékenység szakszerűségét tovább növelte, hogy a járőrök egyike Police Medic képzéssel rendelkezik. Az újraélesztést a kiérkező mentők átvették, azonban a férfi életét már nem lehetett megmenteni.

Az eseményről a rendőrség azonnal értesítette az ügyészséget, ugyanakkor az intézkedés parancsnoki vizsgálatát lefolytattuk, valamint rendkívüli haláleseti eljárást indítottunk. Minden szükséges iratot, adatot, információt az ügyészség rendelkezésére bocsátottunk. A rendőrségi eljárások során beszerzett adatok az intézkedés jogszerűségét nem vonják kétségbe és alátámasztják azt a megállapítást, hogy a férfi halálát nem a rendőri intézkedés, különösen nem szükségtelen erőszak okozta.

A napokban a médiában  egy nyilvánvalóan vágott és az ügy teljes megítélését lehetővé nem tevő videó jelent meg az esetről. (A felvételt egyébként a rendőrség adta át a hozzátartozóknak.) A hírösszefoglalóban megszólaló személyek az intézkedéskor nem voltak jelen. Állításaikat a homályos, a teljes folyamatot vissza nem adó felvétel alapján tették és vélelmeikre alapozva ítélik meg az intézkedést és állítanak rendőri bántalmazást.

A rendőrség sajnálatát fejezi ki a hozzátartozóknak, megértjük a szerettük elvesztése miatt érzett fájdalmukat. Ugyanakkor szolgálati feladatukat teljesítő kollégáink mellett kiállunk és az intézkedés jogszerűségét, a hatósági eljárás szakszerűségét és elfogulatlanságát alapos ok nélkül megkérdőjelező, vádaskodó megnyilvánulásokat visszautasítjuk.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Kiskorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com