Kicsi hazánk újabb hideglelései

Túlvilági sikolyok rémisztenek halálra a szegedi Boszorkányszigeten, rejtélyes szörny keseríti meg a mátranovákiak életét, de egy temetőre épült újpesti lakótelep lakóinak sem lehet nyugodt élete.3066_akkoresmost

Kicsi ország a miénk, de mégsem olyan kicsi, hogy ne legyen benne rengeteg legenda, ijesztő táj, félelmet keltő szörny. Korábban már többször is szó eset olyan helyekről hazánkban, ahol magasabb erők munkálkodnak, de még mindig van miről mesélni.


Rögtön ott van a fővárosban egy olyan lakótelep, amiről azt hihetnénk, hogy ilyen csak az olcsó horrorfilmekben létezik, azaz az, amikor temetőre húznak fel egy házat, és utána retteghetnek az odaköltözők.


Újpesten ez megtörtént a Pozsonyi úti lakótelepen, ami 1960-ban még egy túlzsúfolt sírkert volt, de akkor, több budapesti temetőhöz hasonlóan, elkezdték felszámolni, hogy 1969 és 1972 között panelháztömböket építsenek fel a helyére.


Az emberi maradványokat átszállították a Megyeri úti temetőbe, úgyhogy kezdődheted az új lakótelep felhúzása.


Már az építkezés is előre jelezte, hogy nem lesz jó vége a lakótelep létesítésének, ugyanis rengeteg hiba és bosszúság érte a munkásokat.


Amikor a lakók sorra beköltöztek a 17 ezer lakások valamelyikébe, nem örülhettek sokáig, ugyanis a volt magdolnavárosi sírkert elhunytjai is megvetették a lábukat a lakótelepen. Éjszakánként recsegnek, ropognak az épületek, koppanásokat, lépések, rejtélyes sóhajokat lehet hallani.


Ma már ritkán beszélnek szellemjárásról, mégis nem egy lakó továbbra is panaszkodik, hogy a rejtélyes zajok miatt álmatlanul tölti az éjszakáját.


61c96101Szegeden sem lehet nyugtuk a lakosoknak, hiszen hazánkban a boszorkányüldözések idején itt végezték ki a legtöbb boszorkánynak kikiáltott embert, akiknek természetesen a lelkük nem nyugodhat.


Nappal a kutyasétáltatók, szerelmesek, kerékpárosok, kocogók, és családok paradicsomának számító Boszorkánysziget, estére igazi rémálommá változik, úgyhogy jobb elkerülni.


Aki mégis bemerészkedik este, annak számolnia kell azzal, hogy vérfagyasztó hangok, nyögések, sikolyok fogják halálra rémiszteni.


A legenda szerint már háromszáz éve bolyonganak itt az utolsó szegedi boszorkányperben máglyahalálra ítélt emberek lelkei.


A Boszorkányszigeten 1728. július 23-án hat nőt és hat férfit égettek meg. Közöttük volt a város leggazdagabb polgára, és annak egykori bírája, valamint az őt vádoló bábaasszony is.


Fanyűvő a fán + teliholdMagyarországnak nem kell irigyelnie más országok szörnyeit sem, ugyanis itt is található olyan település, ahol rejtélyes lény dúlja fel az emberek életét.


A helyiek által Fanyüvőnek, az interneten Nyüvinek, becézett teremtmény a nógrádi Mátranovákon él immár harminc éve.


A szemtanúk arról számoltak be, hogy a görnyedten járó Nyüvi, magassága eléri a két métert, karcsú testét szürkésfehér szőr borítja, sötét az arca. Könnyedén jár a fákon, és négy lábon, gyorsan fut.


A lénnyel főleg a gyerekeket ijesztgetik és a turistákat, hogy ne menjenek sötétedés után az erdőbe, ahol Nyüvi halálra rémiszti az arra kószálókat. Emberre még nem támadt, viszont az erdei vadakat előszeretettel fogyasztja, úgyhogy ők nincsenek biztonságban tőle.


(Forrás: Life)


Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com