Kígyó, medve és cápa támadását is túlélte Dylan McWilliams

Vadállatokkal való találkozásról szóló történetek, amelyeket a főszereplőknek sikerült túlélniük.Ha valaki a természetben jár, vagy vízi sportokat űz, annak számítania kell arra, hogy vadállatokkal találkozhat. Az ilyen élmények olykor életveszélyesek, máskor súlyos, vagy akár halálos sérülésekkel járnak, de arra is akad példa, hogy a támadás szerencsés kimenetelű lesz.

Az alábbi történetek olyan esetekről szólnak, amelyek esetében a főszereplők szerencsésen megúszták a vadállatokkal való találkozást.

A fiatalember, aki kígyó, medve és cápa támadását is túlélte: A coloradói Dylan McWilliams első félelmetes élménye 2015-ben történt, ugyanis az akkor 17 éves fiút egy csörgőkígyó marta meg a Utah állambeli túrázása során. McWilliams szerencséje az volt, hogy csak kevés méreg jutott be a szervezetébe, így néhány napos rosszullét után rendbe jött.

Két évvel később, amikor a szabad ég alatt éjszakázott Coloradóban, már nem volt ennyire szerencsés, ugyanis arra ébredt fel, hogy egy 140 kilós fekete medve marcangolja. A komolyabb sérüléseket szenvedett McWilliams úgy tudta elkergetni a medvét, hogy a küzdelem közben sikerült az állat szemébe döfnie.

A túrázó fejbőrét kapcsokkal kellett rendbe hozni, McWilliams kedvét azonban ez sem vette el a további túrázástól, aminek újabb támadás lett a vége, ugyanis a Hawaiin bodyboardozó fiatalember egyszer csak azt vette észre, hogy egy jókora cápa megragadta a lábát.

Később kiderült, hogy egy kétméteres tigriscápa támadt rá.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

McWilliams akkor is ellentámadásba lendült, és rugdosni kezdte az állatot, akinek elűzése után, a lehető leggyorsabban a partra úszott, majd kórházba került, ahol összevarrták a sebeit.

McWilliams nem hibáztatja az állatokat a támadásokért, és továbbra is imádja a szabadban tölteni az idejét.

Két perc a nagy fehér cápa szájában: Eric Nerhus Ausztrália partjainál búvárkodott a fiával és más búvárokkal, amikor 7-8 méteres mélységben, kagylók gyűjtögetése közben, egy cápa, valószínűleg egy nagy fehér cápa, megtámadta.

A ragadozó a fejénél fogva ragadta meg a 41 éves férfit, aki testének majdnem fele eltűnt a cápa szájában. Nerhus kétségbeesetten küzdött, aminek köszönhetően sikerült megtalálnia a cápa szemgödrét, amibe aztán két ujjal beledöfött.

A szúrás hatására a cápa kinyitotta a száját. A búvár próbált kiszabadulni az állat fogai közül, de a cápa nem adta fel, és csak akkor fújt visszavonulót, amikor Nerhus a vésőjével, amit arra használt, hogy kagylókat szedjen le a sziklákról, szemen szúrta a ragadozót.

Nerhus később elmondta, hogy a búvárkodáshoz használt ólommellénye mentette meg az életét, ugyanis az védte meg a cápa fogaitól.


Puszta kézzel ölte meg a medvét: 1999-ben, egy hideg novemberi napon vadászott szarvasra Gene Moe Alaszkában. A 69 éves férfi az egész napot az erdőben töltötte, és már szinte besötétedett, amikor sikerrel járt.

Moe lehajolva nyúzta az elejtett szarvast, amikor rémisztő üvöltéssel rávetette magát egy kodiak-medve, ami a jegesmedve mellett a legnagyobb szárazföldi ragadozó. Az állat Moe karjába harapott, és a földre teperte.

A férfi a nehéz bakancsával lerúgta magáról a medvét, akivel aztán szó szerint megküzdöttek egymással. Moe minden erejét és az 50 év természetjáró tapasztalatát használta fel a harcban. Így például már korábban megfigyelte, hogy a legtöbb medve jobbkezes, tehát számított arra, hogy ez a példány is a jobb mancsával fog támadni.

A küzdelemben a medve kiharapott egy darabot Moe combjából. A férfi ekkor elő tudta venni a zsebkését, amivel sikerült megszúrnia az állatot a nyakán és a gerincén. Három-négy összecsapás után már mind a ketten komoly sérüléseket szereztek.

Ekkor Moe különös magabiztossággal vetette bele magát az újabb harcba, mert érezte, hogy ez lesz az utolsó. Állítása szerint olyan erővel sikerült a bal öklével orrba vágnia az ismét támadó medvét, hogy az holtan esett össze.

A férfi élete ezzel még nem menekült meg, hiszen előtte állt élete legnehezebb 3 kilométere, ugyanis le kellett jutnia a folyópartra. Miután sikerült eljutnia oda, ahol segítséget hívtak hozzá, helikopterrel szállították kórházba.

Moe két bőrátültetésen esett át, a sebeit 500 öltéssel varrták össze, a felépülése pedig 1 hónapon át tartott. A medve prémje máig a nappalija falán lóg, ahogy az a kés is, amivel sikerült megsebesítenie az állatot.Halászt marcangolt a felbőszült víziló: A kenyai Mathew Wanjiuku 10 percet töltött a halál torkában, amikor a Naivasha-tónál halászott, ugyanis egy kéttonnás víziló elragadta. Az állat a fejét, a kezeit és a felsőtestét harapdálta.

A jelenet úgy nézett ki, mintha a víziló szándékosan próbálná megölni a férfit, akinek vérző testét a parton hagyta. A szemtanúk csak ekkor tudtak közbeavatkozni, méghozzá úgy, hogy fémlemezekkel zajt csaptak, mire a megvadult állat távozott.

A kórházba szállított Wanjiuku zúzódásokat és szúrt sérüléseket szenvedett a felsőtestén, de túlélte a víziló támadását.

Megette a kutyáját, amelyik megvédte a medvétől: A kanadai vadon egyik rejtett szegletében túrázott Marco Lavoie és a kutyája, amikor egy medve támadt rájuk. Az állat feldúlta a táborhelyüket, valamint ellopta az összes ételüket.

Azt, hogy nem lett nagyobb baj, a hűséges német juhászának köszönhette a 44 éves férfi, ugyanis a kutya elkergette a medvét. A támadás után a semmi közepén rekedt Lavoie, akinek se élelme, se a túléléshez szükséges eszköze nem volt a rettenetes hidegben.

A legyengült férfi megpróbált vadászni, de kifordult a bokája, így a helyzete még reménytelenebbé vált. Az éhhalál szélén Lavoie fájó döntésre jutott: megölte és megette a kutyáját. A mezítláb bicegő, kihűlt, kiszáradt és alultáplált férfit egy héttel később találták meg a hegyi mentők.

A szakértők szerint, ha nem bukkannak rá, akkor a 36 kilót vesztett Lavoie napokon belül meghalt volna.Puma támadt a túrázóra: Rettenetes élményben volt része Kyle Burgessnek a napokban. Az amerikai túrázó először pumakölykökkel találkozott egy utahi nemzeti parkban, majd hamarosan megjelent a kölykök anyja, aki üldözőbe vette a férfit.

A fenyegetően vicsorgó, karmait kieresztő, támadást imitáló puma nagyjából 6 percen keresztül követte a túrázót, akinek nem rontott neki, így Burgess sérülés nélkül úszta meg a kalandot.

Felvitte egy fára a piton a férfit: Semmit sem sejtve sétált a kenyai Sabaki falu környékén Ben Nyaumbe, aki egyszer csak rálépett valami furcsa dologra. Mire rádöbbent, hogy az a valami egy négyméteres piton, akkor már késő volt, mert a hüllő azonnal megragadta.

A kenyai farmer és az óriáskígyó közel három órán keresztül harcolt, miközben a piton felhurcolta egy fára a férfit, akinek felsőtestére teljesen rátekeredett. A szorítás miatt Nyaumbe nem tudta kivenni a zsebéből a mobilját, hogy segítséget kérjen.

A férfi próbálta a kígyó fejére húzni a pólóját, hogy ne nyelje le élve, majd egy óvatlan pillanatban, Nyaumbe beleharapott a piton farkába. A hüllő szorítása ekkor enyhült, így a farmer segítséget hívhatott a mobilján. Végül az óriáskígyóval együtt szedték le a fáról a férfit, aki túlélte a támadást, de a piton megszökött.

(Forrás: nlc.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

http://ujhazak.com