Kihajolt a száguldó jármű ablakán Amanda, aki azonnal meghalt

Könnyíteni akart magán a részeg nő, akinek a feje nekicsapódott egy kemény tárgynak.Amanda EzraMinden ország, minden hatósága kihangsúlyozza, hogy ittasan senki se üljön autóba, mert a saját, és mások, életével játszik az, aki mégis megteszi. Sajnos, hiába a figyelmeztetés, még mindig rengetegen hiszik azt, hogy ők részegen is tudnak vezetni.

Az Indiana állambeli Mishawaka városban élő, 24 éves, Amanda Ezra is úgy gondolta, hogy beülhet a szintén részeg barátaival egy kisbuszba. A nő mindent megtett, hogy élve ne jusson haza, hiszen nem valamelyik ülésre, hanem az egyik barátja ölébe ült.

A társaság elindult, és úgy tűnt, hogy szerencséjük lesz, mert nem karamboloztak. A baj mégis megtörtént, mert Amanda rosszul érezte magát, ám nem akarta feltartani a barátait, ezért kihajolt az ablakon, hogy könnyítsen magát. Miközben a lány hányt, egyszer csak nekicsapódott a feje egy kemény tárgynak. Az ütés olyan erejű volt, hogy az azonnal megölte a nőt.

Amanda családja elmondta, hogy a nő három gyereket szült, és mostanában akarta összeszedni magát, hogy rendes életet éljen. Ennek érdekében ősszel kezdte volna el a tanárképző főiskolát.

(Forrás: vezess.hu)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com