Kijev egyoldalú tűzszünetet jelentett be április 1-jétől, újabb katonai veszteségek a fronton

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Ukrajna kész akár egyoldalúan is betartani a tűzszünetet április 1-jétől, amiről a minszki összekötő csoport legutóbbi ülésén állapodtak meg - közölte Olekszandr Motuzjanik, a védelmi minisztérium hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján. A kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus rendezésére létrejött - Kijev, Moszkva és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőiből álló - úgynevezett kontaktcsoport szerdai találkozóján született megállapodás az újabb fegyvernyugvás életbe lépéséről. Motuzjanik hangsúlyozta, hogy az ukrán fél az összekötő csoport minden egyes döntését betartja.


A szakadárok részéről egyelőre nem érkezett visszajelzés arról, hogy készek-e ők is a tűzszüneti megállapodás betartására. A szóvivő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az elmúlt egy napban két ukrán katona esett el és három sebesült meg a Moszkva által támogatott szakadárok támadásaiban. Szavai szerint továbbra is feszült a helyzet a Donyeck melletti Avgyijivkánál. A településen egy becsapódott aknalövedék miatt ismét megszakadt az áramellátás.


A kijevi hadműveleti parancsnokság szokásos reggeli közleményében csütörtökön azt jelentette, hogy az elmúlt napban összesen 83-szor lőtték a szakadárok a frontvonal ukrán ellenőrzési oldalát, és több ízben a minszki megállapodások által tiltott, 100 milliméteresnél nagyobb kaliberű tüzérségi fegyverekkel. Motuzjanik részletezve közölte, hogy a front északi, Luhanszk környéki szakaszán 15 tüzérségi támadást regisztráltak, ebből 8 alkalommal nehézfegyvereket vetettek be a támadók. Donyeck környékén 30 ízben lőtték a szakadárok az ukrán állásokat, ebből 10-szer szintén nehéztüzérséggel. A déli frontszakaszon, Mariupol Azovi-tenger parti kikötőváros térségében 38 támadást jegyeztek fel, ezek közül 14 esetben vetettek be a szakadárok harckocsikat és nagy kaliberű aknavetőket.


A parancsnokság később bejelentette, hogy a Donyecktől mintegy 40 kilométerre fekvő Trojicke településnél egy katonai teherautó vezetője életét vesztette, miután járművét eltalálta egy ellenséges tüzérségi lövedék. Az 51 éves, odesszai születésű, kétgyermekes apának még sikerült teljesítenie feladatát, azaz a kijelölt állásra szállított ukrán katonákat. A találat akkor érte az autóját, amikor visszafelé indult.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com