Kilenc évet kapott az a sofőr, aki négy ember halálát okozta

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság nem jogerősen kilenc év börtönbüntetésre ítélte azt a sofőrt, aki ittasan és kábítószertől bódult állapotban balesetet okozott, amelyben négy ember meghalt.A Miskolci Törvényszék az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a vádlott 2017. február 5-én reggel személygépkocsijával Karcsa irányából Sátoraljaújhely felé haladt a 381-es főúton, majd hirtelen áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő autóval. Utóbbi megpördült, és az úttest melletti vízelvezető árokba csapódva állt meg. Az autóban öten utaztak, közülük hárman - köztük a gépkocsi vezetője - a helyszínen életüket vesztették, ketten súlyos sérüléseket szenvedtek.

    
A vádlott által vezetett gépjármű első ülésén utazó férfi szintén meghalt, míg a hátsó ülésen utazók könnyebb sérüléseket szenvedtek. A járásbíróság kettőnél több ember halálát okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt mondta ki bűnösnek a vádlottat, és kilenc év börtönbüntetésre ítélte. A büntetés kiszabásánál figyelembe vette a bíróság, hogy a vádlottnak négy kiskorú gyermeke van. Súlyosító körülményként értékelte ugyanakkor, hogy büntetett előéletű, továbbá azt, hogy a férfi bódult, valamint erősen ittas volt a baleset időpontjában, és az egyik sértett maradandó fogyatékosságot szenvedett.
    

A bíróság ítélete nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn, míg a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com