Kína kézikönyvet adott ki a fentanilhoz kapcsolódó anyagokról

A kínai államtanács tájékoztatási hivatala kedden kézikönyvet adott ki, melyben a kábítószerhez kötődő anyagokat és azok Kínában történő szigorú ellenőrzését taglalják - jelentette a kínai állami média.A média jelentése szerint az A fentanillal kapcsolatos anyagok ellenőrzése - Kína szerepe című kézikönyvben felsorolják a fentanilhoz kapcsolódó gyógyszereket, melyek ellenőrzésének Kína nagy jelentőséget tulajdonított az elmúlt években - áll a kiadványban.

"Az ország szigorúan ellenőrzi a fentanillal kapcsolatos gyógyszereket, megakadályozza az azokkal való visszaélést, és fellép a kábítószerhez köthető vegyi anyagok csempészete, gyártása és kereskedelme ellen, melyek mind figyelemre méltó eredményeket hoztak" - jegyezték meg.

A dokumentum hangsúlyozza továbbá Kína elkötelezettségét a "nemzetközi együttműködés fokozása mellett a kábítószer-ellenőrzés terén a párbeszédet, a közös vizsgálatokat és a tudásmegosztást, valamint az egyenlőségen és kölcsönös bizalmon alapó partnerségek előmozdítását" - fogalmaztak.

"Kína figyelemre méltó sikereket ért el az érintett országokkal, köztük az Egyesült Államokkal folytatott mélyreható együttműködésben a fentanillal és alapanyagaival kapcsolatos problémák kezelésében" - hangsúlyozták a kézikönyvben.

"Kína aktív szerepet vállalt a fentanilhoz kapcsolódó gyógyszerek digitális nyomon követési rendszerének létrehozásában, és a felmerülő új kihívásokra, például a gyógyszerek különféle módokon történő gyártása, értékesítése, szállítása, importja és exportja, mind aktívan reagál" - tették hozzá. A dokumentumban azt is megemlítik, hogy Kína a kábítószerrel kapcsolatos visszaélések megelőzése érdekében számos átfogó intézkedést fogadott el.

"Kína a közös jövő globális közösségének víziója mellett szigorúan teljesíti nemzetközi kábítószer-ellenőrzési kötelezettségeit és ragaszkodik az országok közötti megosztott felelősség elvéhez. Emellett támogatjuk a kölcsönös segítségnyújtást, és ellenezzük mások kipellengérezését és a felelősség elhárítását" - jelentették ki.

A kézikönyv kiadására azután került sor, hogy az Egyesült Államok korábban további 10 százalékos vámot vetett ki a Kínából érkező importtermékekre, miután Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy a büntetővámok oka a nagy mennyiségben becsempészett kábítószer, amely szerinte jórészt Kínából származik.

Lin Csien, a kínai külügyi tárca szóvivője korábban úgy reagált, hogy Washington a fentanil kérdését használja fel Kína fenyegetésére, és "az amerikai fél állítása, miszerint Kína elárasztja az Egyesült Államokat fentanillal, hidegháborús észjárásra utal" - fogalmazott.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com