Kína négy katonát veszített el az indiai határnál tavaly

A kínai hadsereg pénteken első alkalommal tette közzé, hogy négy katonát veszített el az indiai határnál tavaly, miután a két ország csapatai között összetűzések alakultak ki.A Hszinhua kínai állami hírügynökség pénteki jelentése szerint a kínai katonai hatóságok két tisztet és három katonát tüntettek ki az ország nyugati határának megvédéséért, közülük négyen poszthumusz elismerésben részesültek. A Hszinhua a kínai hadsereget idézve úgy méltatta a kitüntettetteket, hogy "bátran felvették a harcot az idegen erők provokálta ellenségeskedéssel szemben a Galván-völgyben".

A négy katona acélcsövekkel, botokkal és kövekkel felfegyverkezett, "határsértő külföldi katonákkal" szemben kialakult összecsapásban veszítette életét tavaly júniusban, egy további kitüntetett pedig súlyosan megsérült.

    
A tavaly június 15-én történt összecsapásban az indiai fél közlése szerint húsz indiai katona veszítette életét. Mindkét fél a másikat tette felelőssé a Galván folyó magasan fekvő völgyében fagypont alatti hőmérsékleti viszonyok közepette kitört harcokért. A felek magas rangú képviselői az incidenst követően tárgyalóasztalhoz ültek, hogy békés úton zárják le a konfliktust. A kínai védelmi minisztérium február 10-én bejelentette, hogy a két ország megállapodott a csapatok "szakaszos és szervezett" szétválasztásáról, amely még aznap meg is kezdődött.
   

Az érintett terület India északnyugati részén, a Kasmírhoz tartozó Ladakban fekszik. Ezen a vidéken a két ország határvitája India és Pakisztán függetlenné válásáig, 1947-ig nyúlik vissza. A határvitából kialakult 1962-es kínai-indiai háború óta tavaly nyáron vált a legfeszültebbé a helyzet a két ország csapatai között.


A kínai ellenőrzés alatt álló Akszai Csin nevű területről indiai részre átfolyó Galván folyó völgyébe május elején kínai katonák érkeztek, amire válaszul India is több ezer fegyverest mozgósított. A kínai csapatok többszöri felszólítás után sem távoztak, a kínai és indiai egyenruhások pedig többször összeverekedtek, kővel dobálták egymást.
   

A kasmíri térséghez tartozó Ladakban Kína csaknem magyarországnyi, 90 ezer négyzetkilométeres területet követel magának, India viszont azt állítja, hogy a kínai fennhatóság alatt álló Akszai Csin-fennsík 38 ezer négyzetkilométere Ladak természetes része, amelynek ezért Indiához kell tartoznia.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com