Kínában halálra ítéltek egy ausztrál írót

Halálbüntetésre ítélték Yang Hengjun ausztrál demokráciapárti írót Pekingben, de az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették - közölte az ausztrál külügyminisztérium.Az írót 2019-ben vették őrizetbe Kínában kémkedés vádjával. Penny Wong ausztrál külügyminiszter kijelentette, hogy a szövetségi kormány értesülése szerint amennyiben Yang két évig nem követ el semmilyen súlyosabb bűncselekményt, a halálos ítéletet életfogytiglani börtönre változtatják.
   

"Ez borzalmas hír Dr. Yang, a családja és azok számára, akik támogatták őt" - mondta Wong, és együttérzését fejezte ki Yang családjának. Yang még hat hónappal ezelőtt arról számolt be az újságíróknak, hogy vesecisztától szenved, és fél, hogy meghal a börtönben. "Folyamatosan követeltük, hogy Dr. Yang méltányos és igazságos eljárásban és a minimálisan elvárható humánus bánásmódban részesülhessen, összhangban a nemzetközi normákkal és Kína jogi kötelezettségeivel" - jelentette ki Wong, hozzátéve: Yang érdekeit és jólétét szem előtt tartva küzdeni fognak a megfelelő egyészségügyi ellátásáért és a családja számára a konzuli segítségért.
    

Wong azt nem említette, hogy az ügy milyen hatással lehet az ausztrál-kínai kapcsolatokra, de hangsúlyozta; továbbra is kiállnak Yang jogaiért.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com