Kísérteties Véres Torony

Meggyilkolt hercegek, királyok, és elítéltek szelleme bolyong a börtönök falai között. Tower_of_London,_April_2006A kórházak, kastélyok után a legnagyobb sikerrel a börtönökben találkozhatunk kísértetekkel, hiszen ezekben az intézményekben olyan emberek raboskodtak, akiknek a lelkén súlyos bűncselekmények száradtak, s ráadásul a rácsok mögött egyáltalán nem kellemes élet várt rájuk.


A mai börtönök mondhatni ártalmatlanok, hiszen már kevés helyen végzik ki a foglyokat, azonban a történelemben ez nem így volt. A rengeteg halálbüntetés örökre beivódott a falakba, és a kivégzett rabok szelleme még ma se térhetett nyugalomra.

A leghíresebb szellemjárta börtön a londoni Tower, amit mind nagyon jól ismerünk a történelem tanulmányainkból. A Véres Torony építése 1078-ban vette kezdetét, és egész a XIII. századig tartott, amikor is elnyerte a végleges formáját.

[ads1]
A várkastélynak sok feladata volt, de a világban mindenkinek az jut róla eszébe, hogy egy börtön, ahol kínozták a foglyokat, akik közül sokat kivégeztek, míg mások, sokszor igazságtalanul, az egész életüket élték le itt, borzalmas körülmények között.

A Tower falai között senkit sem végeztek ki az alsóbb osztályokból, mert őket a városban ölték meg, míg a nemesek életének a nyilvánosság kizárásával, a börtönben vetettek véget. A kivégzés viszont nem járt mindig sikerrel, ezért sok elítélt kínok között lehelte ki a lelkét. Az elhunyt rabok fejét a haláluk után karóra tűzték, és kitették a vár falára.

Ezeknek a brutális kivégzéseknek köszönhető, hogy a Tower még ma is az egyik legkísértetiesebb börtön a világon.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A szemtanúk sokszor látták a vesztőhelyén Boleyn Anna szellemét, aki elég rémisztően jelenik meg, ugyanis a fej nélküli test a levágott fejét a hóna alatt tartja.

Mások VIII. Henrik és I. Erzsébet szellemével találkoztak, de olyan is akadt, aki III. Richárd unokaöccseinek alakját pillantotta meg. A legenda szerint, őket meggyilkolták, ám erre nincs valós bizonyíték, ezért csak annyi biztos, hogy rejtélyesen eltűntek.

alcatraz_prisonA híres Alcatraz is hemzseg a szellemektől. A San Francisco-öböl közepén, az Alcatraz-szigetre épített intézményt eredetileg katonák használták, és később lett csak olyan börtön, amiből lehetetlenség volt megszökni. Nem véletlen hát, hogy a két világháború között itt őrizték a legkeményebb gengsztereket.

Itt raboskodott Al Capone, Robert Stroud, és George „Machine Gun” Kelly is. Habár az Alcatrazban nem végezték ki az elítélteket, mégis történtek erőszakos bűncselekmények. Nyolc esetben az egyik fegyenc ölte meg a másikat. Másik hat rab akkor halt meg, amikor meg akartak szökni, és lelőtték őket. Ketten ugyancsak szökni akartak, de vízbe fulladtak, s tizenöt elítélt természetes úton hunyt el.

A ma már múzeumként, és nemzeti emlékhelyként működő Alcatrazt, 1963-ban zárták be, de a szellemek azóta is fel-felbukkannak. Köztük van Al Capone is, aki az utolsó börtön éveiben a bendzsóján játszott a zuhanyzóban. A jelek szerint még mindig szeret zenélni, ugyanis az alkalmazottak, és látogatók az egykori zuhanyzó felől többször is hallották a bendzsójátékot.

Az Alcatraz madarászaként elhíresült Robert Stroud számlájára különböző erőszakos bűncselekmények elkövetését írták. A madarász címet azért kapta, mert két könyvet is írt a kanárikról, a börtönben pedig megengedték neki, hogy madarakat tartson, mert a vezetőség ettől remélte, hogy mérséklődik a férfi agresszivitása.

A rab azonban ezt is arra használta fel, hogy kijátssza a szabályokat, és a madarak kalitkájába különböző engedély nélküli tárgyat rejtett el. Stroud 1959-ben halt meg a börtönkórházban. A szelleme azóta is sokszor felbukkan a volt cellájában.

Az Alcatraz falain belül nem csak ez a két szellem kísért. Az egykori börtön több kísérteties helyet is rejt, például a 14D cellát, ahol sokan érzékelnek szellem jelenséget, de a folyosókon is szembetalálkozhatunk egy fogoly szellemével, akit agyonlőttek, mert szökni próbált. Állítólag a lövések zaját is lehet hallani.

eastern-state-penetentiaryAz 1829-től 1971-ig működő, Eastern State Fegyház a világ harmadik leghíresebb szellembörtöne. Ebbe az intézménybe a legelvetemültebb bűnözőket zárták be, akiknek az élete igazi rémálommá változott. Az Eastern State Fegyház vezetői ugyanis úgy gondolták, hogy a legkiválóbb büntetés az, ha a rabokat egyedül egy szűk cellába zárják. Ha pedig kiviszik őket onnan, akkor a fejükre fekete csuklyát húztak.

[ads2]
Ám ez nem minden! A folyok nem beszélhettek, nem csaphattak zajt. Ha valamelyik rab meg merte szegni a szabályokat, akkor kegyetlen büntetést kellett kiállnia. Aki a csendet törte meg, arra várt a nyelvvágó. A szerkezet úgy működött, hogy a rabok nyelve alá egy pengét tettek, a kezeiket pedig vaslánccal kötözték össze a fejük fölött. Amikor foglyok megmozdultak, akkor a borotva belevágott a nyelvükbe, ami borzalmas fájdalmat okozott a szabályszegőknek.

De nem ez volt az egyetlen kegyetlen büntetés! A nem viselkedő rabokat gyakran napokra hozzákötözték egy székhez, ezért a vér nem tudott rendesen áramlani a testükben, aminek a következménye legtöbbször az volt, hogy le kellett vágni a fegyencek valamelyik testrészét.
Máskor a falhoz kötözték a szabályszegőket, és hideg vizet locsoltak rájuk, ami a hideg napokon a testükre fagyott. A kegyetlen büntetésekbe sokan belehaltak, míg mások megőrültek, vagy öngyilkosok lettek.

Ezek után nem csoda, hogy az 1971-ben bezárt intézményben, még ma sem nyugodhatnak a foglyok szellemei, akik éjszakánként jajveszékelnek, sikoltoznak, ezzel szívbajt hozva a közelben élőkre. Az Eastern State Fegyházba látogató turisták pedig arról számoltak be, hogy az egykori rabok közül sokan még ma is a cellájukban kísértenek, és gyakran látni olyan árnyakat, amelyek az egyik cellából a másikba suhannak át.

(Forrás: life.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütöttek rajta a hálózat tagjain.

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Meghalt annak a lovaskocsinak a hajtója, amelyikbe hátulról rohant bele egy autó csütörtök hajnalban az 51-es főúton Dunavarsány közelében - erősítette meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

http://ujhazak.com