Kísértetjárta festmények

Rémisztő háttértörténettel rendelkeznek a következő alkotások.
Szeretjük fényképekkel, festményekkel dekorálni a házunk falait, mert ezzel sokkal otthonosabbá varázsoljuk a lakást. Az, hogy ezek az alkotások milyenek, egyénenként változó, hiszen míg valaki tájképekkel szereti körülvenni magát, addig más a családi portrét rakja ki a nappaliba, de olyan is akad, aki például a kedvenc állatát szeretné reggel először megpillantani a hálószobájában.

Egy valamire azonban egy ember sem vágyik, az pedig nem más, mint egy kísértetjárta festmény, mert bizony a szellemek még arra is képesek, hogy a festményeket szállják meg, ahogy a következő esetekben is történt.

györtödöA gyötrődő férfi: Sean Robinson nagymamája huszonöt esztendőn keresztül tartott egy festményt a padláson.

A nő elmesélte az unokájának, hogy azért tett így, mert a festményt megátkozta a festő, akinek a vére is ráfröccsent a képre még mielőtt öngyilkos lett. A nagyi azt állította, hogy sírást és hangokat hallott, ezért zárta el az alkotást.

Az asszony halála után Sean örökölte meg a festményt. A férfit nem rémisztette meg a történet, ezért hazavitte a képet, és azonnal furcsa dolgokat kezdett tapasztalni. Először egy árnyszerű férfit látott, majd sokszor hallott sírást. Sean fia hamarosan legurult a lépcsőn, a felesége pedig úgy érezte, hogy valaki a hajába túr.

parafényképEgy paranormális fénykép festménye: Érdekes története van Laura P. alkotásának, ugyanis a festő egy paranormális fénykép alapján festette meg a képet a kilencvenes évek elején. Az eredeti képet James Kidd fotózta le.

A festmény létezése óta olyan furcsa történeteket lehetett hallani, hogy az alkotás magától mozog, és az emberek nagyon rosszul érzik magukat a jelenlétében. Laura elmesélte a barátainak, hogy milyen rémtörténetet hallott a festményével kapcsolatban, de az ismerősök nem hittek neki, ám az egyikük lefényképezte a festményt. A barát az előhívott képek látványától is rosszul érezte magát.

ebayFélelmetes festmény az eBayről: A legtöbb ember úgy gondolja, hogy ez a világ legfélelmetesebb festménye, mert a háttértörténete is ennek a legborzalmasabb. A művet Bill Stoneham alkotta meg 1974-ben.

A következő években azok a férfiak, akik kapcsolatba kerültek a festménnyel, egytől egyik meghaltak. A következő páros, akinek a tulajdonába került a festmény, nagyon furcsa jelenségekről számolt be.

A festmény éjszakánként vándorútra indult, de az is előfordult, hogy az alakok eltűntek róla, ráadásul a tulajdonosoknak rémálmaik voltak, rosszul érezték magukat a kép közelében, a csecsemők pedig sírtak.

A páros jobbnak látta, ha megszabadulnak a rettenetesen festménytől, ami 26 évig egy sörfőzdében volt, majd 2000-ben felkerült az eBayre. Az elmúlt 15 évben a legenda tovább bővült.

galvezBernardo de Galvez portréja: Nagyon sok paranormális jelenség tapasztalható a Hotel Galvezben. A beszámolók szerint, egy spanyol katonai parancsnok, Bernardo de Galvez kísért az épületben, amióta 1786-ban meghalt. A legtöbben félnek a portrétól, mert olyan, mintha a parancsnok szeme követné őket.

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com