Kísértetjárta könyvtárak

Fényes nappal is találkozhatunk szellemekkel, ha betérünk az Amerikai Egyesült Államok leginkább kísértett könyvtárába.ghostA világon bárhol érzékelhetjük az elhunyt lelkek jelenlétét, ám míg egy temetőtől, régi háztól, kastélytól, kórháztól, egykori börtöntől, pszichiátriától elvárjuk, hogy legalább egy paranormális jelenségben legyen részünk, addig valószínűleg egy könyvtárban nem számítanánk szellem jelenlétére, pedig lehet, hogy a könyvmolyok számára az jelentené a mennyországot, ha egy könyvtárban bolyonghatnánk, a poklot pedig az, ha nem tudnák kinyitni a könyveket.

Az Amerikai Egyesült Államokban több könyvtárról is az a hír járja, hogy kísértetjárta.Andrew Bayne MemorialAndrew Bayne Memorial könyvtár: Sharon Helfrich 2005. október 25-én mesélte el egy nyilatkozatában, hogy amióta 1998-ban átvette a könyvtár igazgatói posztjától, azóta több furcsa jelenségnek volt a tanúja.

Helfrich megemlítette, hogy szokatlan fényt látott, a mennyezeti ventilátor magától kapcsolat be és ki, de az is előfordult, hogy bizonyos számok maguktól jelentek meg a számítógépe monitorján, árnyék mozogtak a termekben, illetve rendszeresen megjelenik egy viktoriánus ruhát viselő női szellem. Diane Roose könyvtáros arról mesélt, hogy a polcok maguktól átrendeződnek.

Állítólag a paranormális jelenségek 1998 után kezdődtek, mert kivágtak egy 300 éves holland szilfát, ami megbetegedett.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ez azért állhat összefüggésbe a szellemjárással, mert az épületet 1912-ben azzal a feltétellel adományozta el Amanda Bayne Balph, hogy egyetlen egy fát sem szabad soha kivágni a területen, mert azok részei a könyvtár misztikumának.PhoenixvillePhoenixville-i közkönyvtár: A közelmúltban újították fel az épületet, ami 1902-ben készült el. A könyvtárban eddig három szellemet láttak az emberek. Az egyik kísértetről John Kelley, az ügyvezető igazgató azt mondta, hogy a pörgős ruhát, magas kalapot viselő, pár századdal korábbról származó nő a padláson tartózkodik.

A Chester városi Paranormál Kutató Társaság 2006-ban döntött úgy, hogy a könyvtárban fognak vizsgálódott. Ennek eredményeként elszíneződött gömböket fotóztak, illetve felvették, hogy a könyvek maguktól esnek le a polcokról.houstonHouston közkönyvtár: Julia Ideson, a könyvtár igazgatója elmondta, hogy többször is kísérteties zene ütötte meg a fülét, amit szerinte Julius Frank Cramer okoz, hiszen az éjszakai portás gyakorlott hegedűs volt, aki gyakran játszott a könyvtárban. Cramer a könyvtár pincéjében kialakított lakásában élt a haláláig, ami 1936-ban következett be.balncheBlanche Skiff Ross Memorial könyvtár: Diákok beszéltek arról, hogy látták, hogy a könyvek maguktól leestek a polcokról, a gördülő kocsikról, valamint a hátsó lépcsőn különös zene ütötte meg a fülüket.

Emellett egy idős férfi szellemével is találkoztak. Az erkélyen megjelenő kísértet szmokingot és sapkát viselt. A férfin kívül más is kísért a könyvtárban, amit 1963-ban építettek. Két viktoriánus korabeli ruhát viselő lány szellem a lépcsőn játszik, egy fiatal nő pedig hosszú fehér ruhában olvassa a könyveket.willardWillard könyvtár: 1937-ben jelent meg először a szürke hölgy, akinek a jelentéről a takarítók mondták el, hogy a kazánházban látták lebegni a korhű ruhába öltözött kísértetet. Az első beszámoló óta több, mint 1000 észlelés történt. Ezek többsége vizuális jellegű volt.

Maer MacKay, a Willard Könyvtár szellemének suttogója úgy véli, hogy több szellem bolyong az épület falai között. Előfordult például, hogy egy fiú gyereket láttak a pincében, vagy az olvasóteremben. MacKay azt is látta már, hogy könyvek lebegtek, valamint úgy érezte, mintha láthatatlan kéz simogatná meg a haját, de arra is volt példa, hogy fényes gömbök jelentek meg könyvtárban.peoriaPeoria közkönyvtár: A városi legenda szerint elátkozott földre építették a könyvtárat, ahol ezért van olyan sok szellem. Az első három könyvtár igazgatója mind-mind különös körülmények között halt meg.

Az eredeti könyvtárban súlyosan megrongálódott 1966-ban, ezért újat építettek a helyére, de a kísértetek maradtak. Az alkalmazottak arra panaszkodtak, hogy hallják, ahogy kísértetek a nevükön szólítva hívják őket, amikor egyedül vannak. Az is előfordult, hogy hideg huzatot éreztek, de állítólag volt, aki a halott igazgatók arcát látta.scottScottsdale közkönyvtár: Az évek során több természetfeletti kutató vizsgálódott az épületben. A Sonora Paranormál Kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy a könyvtár szellemei teljesen ártalmatlanok, mert csak figyelemre vágynak.salineSaline városi könyvtár: 1967-től 2003-ig színházépületként funkcionált a könyvtár, ahol sokan arra panaszkodtak, hogy egy fantom követi őket, sőt, nem egyszer előfordult, hogy a papírok maguktól forogtak, a könyvek leesnek a polcokról, a fénymásoló magától lép működésbe, az ajtók pedig becsapódnak.

Julie Hart, a könyvtár igazgatója elmondta, hogy amikor egyszer késő este a könyvtárban tartózkodott, akkor olyan jellegzetes hangot hallott, amit a kézi írógép adott ki, ám azt a masinát rég nem használta senki.Parmly BillingsParmly Billings könyvtár: Karen Stevens könyvet írt a Montana-i szellemekről, és egy egész fejezetet szánt a könyvtár kísérteteire. A könyvtáros a vizsgálatai során kinyomozta, hogy egy sötét hajú nő, aki furcsa sípoló hangot ad ki, a pincében bolyong.

Egy farmert és munkabakancsot viselő férfi szellem a második emeleten bukkan fel. Egy fehér alak az ötödik emeleti ablakok előtt mozog. Emellett furcsa mozgásokról is ír a könyvtáros. 2005-ben a renoválást végző munkások tettek számos bejelentést arról, hogy valami furcsát észleltek.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

http://ujhazak.com