Kísértetlények blokkolták az autók motorját Big Thicket területén

Négy hely, ahol szellemekről, természetfeletti lényekről, rejtélyes fényekről és más furcsaságról számoltak be az emberek.
Ha foglalkoztatnak a megmagyarázhatatlan rejtélyek, akkor minden bizonnyal neked is feltűnt, hogy a világ néhány helye rendszeresen előkerül, ha bizarr észlelésekről esik szó. Ilyen hely az alábbi négy is.Big Thicket - Hardin County, Texas: Gyakran számolnak be paranormális jelenségekről, illetve földanomáliákról a Texas keleti felén és Lousiana délnyugat területén fekvő Big Thicketben, ahol állítólag kísértetfények állítják le az autók motorját.

A szemtanúk szerint ugyanez a fény található meg a régi kísértetváros, Black Creek területén, Bragg mellett Texas keleti oldalán. A leírások alapján a fák között, a sűrű lápban megjelenő kísértetfény első pillantásra úgy néz ki, mint egy apró, fényes pont, ami aztán egyre fényesebben, vakítóbban ragyog, majd elhalványul és szertefoszlik.

Más beszámolókból az derült ki, hogy fantom indiánok járják a területet és támadnak rá az emberekre. Ehhez hasonló jelenségekről szólnak azok a jelentések is, amelyek szerint ordító, emberszerű vademberek vándorolnak éjjelente a sötét erdőben, de olykor megjelennek a város szélén is, ahol kísértetiesen üvöltenek. Mindemellett még rejtélyes tűzgömböket is láttak az emberek átszelni a sötét égboltot.The Devil's Backbone (Az Ördög Gerince) – Texas: A 32-es Állami autópályán keresztülfutó, 122 mérföldes út Texas egyik leglátványosabb, de egyben legkísértetiesebb útja. A múltban sok harc dúlt a területen az amerikai bennszülött indiánok és a fehér telepesek között, ezért úgy tűnhet, hogy némelyikük ott maradt kísérteni.

A beszámolók szerint többen is látták váratlanul feltűnni, majd ugyanilyen gyorsan eltűnni egy fél tucat konföderációs katona szellemét. Mások azt állították, hogy ezeknek a járőröknek a lovaik annyira hangosak, hogy abba még a ház is beleremeg. Emellett néhány farmer arról beszélt, hogy egy Drago nevű indián szellemét látták, ahogy a bivalyát vezeti a hegygerincen.Point Pleasant - Nyugat Virginia: Az emberiség kezdete óta léteznek legendák a repülő emberszabásúakról. A molyember története azonban nem ennyire régi, mert 1966 decemberében kezdődött, és a West Virginiában található Silver híddal hozták kapcsolatba, ugyanis annak a leomlása óta senki se látta a rossz ómennek bélyegzett szörnyet.

Ami biztos, hogy Point Pleasant, a kisváros, aminek a közelében felbukkant a lény, alaposan meglovagolja a molyember népszerűségét, hiszen a turizmus ennek köszönhetően lendült fel. A városba molyember szobrot állítottak, molyember múzeumot nyitottak, és minden évben megrendezik a molyember fesztivált.

Állítólag létezik hiteles fotó a lényről, ugyanis az még akkor készült, amikor az emberek azt sem tudták, hogy létezik olyan szó, hogy pixel. A molyember legendájából film is készült, Megszólít az éjszaka címmel.

A Molyemberen kívül többször láttak Fekete ruhás férfiakat is, akik állítólag egy nagy fekete autóból szálltak is és ismeretlen kódnyelven kommunikáltak. Ezek a rejtélyes alakok kizárólag valamiféle zselészerű anyagot fogyasztottak, mert nem tudták használni a kést és a villát.

Mindemellett a helyiek többször is tapasztaltak fantom telefonhívásokat, valamint elektromos zavarokat az otthonukban és az autójukban.Bridgewater Triangle (Bridgewater Háromszög) – Massachusetts: Massachusetts délkeleti részén található a 200 négyzetmérföldes terület, amiről az 1970-es évek óta érkeznek különös beszámolók. Állítólag egy magas, szőrös, majomszerű lény él a mocsárban, de láttak már itt viharmadarakat és hatalmas szárnyasgyíkot is.

Egy 1976-os bejelentés szerint egy férfi két lovát egy óriási szellemszerű, vörös kutya kapta el, de emellett borjú, tehén és más állatok csonkításáról is beszéltek az emberek, akik között természetesen akadt, aki ufót látott.

1760-ban egy „tűzgömböt” láttak lebegni New England felett. Az azóta eltelt években más tárgyak is repültek az égen, köztük egy titokzatos fekete helikoptert. 1976-ban állítólag két ufó szállt le a 44-es úton Taunton város környékén.

1994-ben Bridgewater törvényvégrehajtó tisztje látott egy piros-fehér, háromszög alakú tárgyat, tehát bőven akad itt megmagyarázhatatlan jelenség.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

http://ujhazak.com