Kiterjedt családi drogüzletet göngyölítettek fel Zalában

Kiterjedt, tizenhárom tagú családi drogterjesztő hálózatot számoltak fel a zalai rendőrök - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.A zalaegerszegi nyomozók még márciusban jutottak el két férfihez, akik dílerhálózatot építettek ki Zalában. A 60 éves gétyei férfi az előre bekevert és kiporciózott kábítószert értékesítette többek között egy 57 éves szentpéterúri társának.

A széles körű adatgyűjtés során eljutottak egy újabb üzlettárshoz, a 44 éves kisrécsei Dömötör Jenőhöz, aki ellen a Zalaegerszegi Járásbíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. A férfi az ismeretségi körében kábítószer-kereskedő hálózatot működtetett.

A rendőrök felderítőmunkájának eredményeként kiderült, hogy Szentpéterúron is komplett családi drogüzletet vittek, amelyben mindenkinek megvolt a maga feladata.

A tiltott anyagot maguk keverték, adagolták, alufóliába vagy zsebkendőbe csomagolva árusították több tucat vásárlónak, a kábítószer egy része különösen veszélyes anyag volt, amit biofűként árultak.

A zalai nyomozók 12 terjesztőt fogtak el és hallgattak ki jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem bűntette miatt. Közülük hat embert letartóztattak, három bűnügyi felügyelet alatt áll, hárman pedig szabadlábon védekezhetnek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com