Kitoloncolták Németországból egy libanoni bűnszervezet fejét

Kitoloncolták Németországból Libanonba a brémai alvilágot irányító arab bűnszervezet vezetőjét - jelentette a német sajtó belügyi tájékoztatásra hivatkozva csütörtökön."A kérdéses személy ellen jogerős kiutasítási határozat volt érvényben, és kitoloncoltuk" - tudatta a belügyi szervek egyik szóvivője a sajtóval. A Bild című német tömeglap arról számolt be, hogy a férfi elleni akciót hónapokon át tervezték a brémai, a berlini és a szövetségi rendőrség emberei, és éjszaka, álmában ütöttek rajta, fogták el, és utasították ki Libanonba. A Bild információi szerint a 46 éves férfi ellen 13 éve volt érvényben a kiutasítási határozat.

   
A kiutasított férfi a gyanú szerint az úgynevezett Miri-klán vezetője volt. A szervezet a hatóságok szerint a brémai szervezett bűnözés meghatározó ereje. A Die Welt című konzervatív lap szerint a mintegy 2500 fős, többnyire egy család tagjaiból álló klán mintegy 1300 tagja ellen folyik nyomozás. A most kiutasított férfi a Bild információi szerint legutóbb hat évet ült börtönben kábítószer-kereskedelem miatt.
    

Berlinben, Brémában, Alsó-Szászországban és Észak-Rajna-Vesztfáliában több hasonló bűnszervezet, egy-egy családhoz köthető klán működik, amelyek többnyire arab vagy kurd származású bűnözőkből állnak, és zsarolással, betöréssel, drogkereskedelemmel és egyéb bűncselekményekkel foglalkoznak. Többségük Libanonban vagy Törökországban élt, mielőtt bevándorolt Németországba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

Kelenföld fókuszban

Kelenföld fókuszban

A rendőrség továbbra is megemelt létszámmal biztosítja a közterület rendjét.

http://ujhazak.com