Kizárólag egyszer használható injekciós tűk bevezetését sürgeti a WHO

Az első fecskendezés után használhatatlanná váló, "okos" injekciós tűk bevezetését és kizárólagos alkalmazását sürgette az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfői közleményében.

whoA szervezet szerint 2020-ra teret kell hódítaniuk ezeknek a tűknek, a fecskendők újra és újra történő felhasználása miatt évente több mint kétmillió ember fertőződik meg különböző betegségekkel, többek közt hepatitisszel és HIV-vírussal - idézte a BBC hírportálja a WHO portálján megjelent írást.

Az új tűk a WHO szerint drágábbak a hagyományosnál, lecserélésük azonban olcsóbb, mint a betegségek kezelése.
Az "okostűben" vagy maga a tű húzódik vissza, vagy a benne lévő zár felengedését akadályozza meg a szerkezete, így nem használható újra.

"Ez reményeink szerint segít megelőzni az évente 1,7 millió új hepatitisz B, 300 ezer hepatitisz C és 35 ezer HIV-fertőzést és mindazokat, amelyekről nincsenek adataink. Ilyen például az ebola és a Marburg-vírus" - fejtette ki Selma Khamassi, az injekcióbiztonsággal foglalkozó WHO-csoport vezetője a BBC-nek.

A hagyományos fecskendők ára 2 és 4 dollárcent (5,4-10 forint) közé esik, az "okostűké" 4 és 6 dollárcent (10-15 forint) közé. A különbség így elenyésző, de az évente átlagosan regisztrált, mintegy 16 milliárd tűszúrással számolva már lényegesnek tűnik a növekedés. Khamassi szerint azonban "a biztonságos injekció-beadás a betegségek megelőzésének legolcsóbb módja. Össze sem hasonlítható a legdrágább fecskendő ára egy HIV-vírusos vagy hepatitis C fertőzés kezelésének költségeivel".

A WHO a védőburokkal ellátott tűk bevezetését is fontosnak tartja, amelyek megakadályoznák, hogy az orvosok véletlenül saját ujjukat is megszúrják. Ez megháromszorozná a tűk árát, ezért az egészségügyi szervezet felkérte az iparág képviselőit a termék terjesztésére és arra, hogy közösen találják meg, hogyan lehet a biztonságos tűk előállítási költségeit csökkenteni.

A tűket bevetnék többek közt a droghasználók védelmére indított tűcsereprogramokban és olyan kezeléseknél is, ahol a különböző gyógyszereket a fecskendőben keverik össze.
http://www.bbc.com/news/health-31550817

MTI

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

A héten kihallgatott újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozta az ügyészség az úgynevezett Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Vádat emeltek egy oktató ellen, aki molesztálta diákjait

Vádat emeltek egy oktató ellen, aki molesztálta diákjait

A Monori Járási Ügyészség szexuális kényszerítés bűntette és többrendbeli szexuális visszaélés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a nála szakképzési gyakorlaton lévő fiatal fiúkat szexuálisan molesztálta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

http://ujhazak.com