KKM: magyar sérültje is van a támadásnak (2. rész)

Van egy magyar sérültje a csütörtöki barcelonai támadásnak, egy nő könnyebben megsérült, de már el is hagyhatta a kórházat - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján.Közölte, szerencsére a halálos áldozatok között nincs magyar. A sérült nő kartörést szenvedett, a barcelonai főkonzulátus munkatársai személyesen is felvették vele a kapcsolatot, de konzuli segítséget nem kért - közölte. Az államtitkár kiemelte: a főkonzulátus folyamatos ügyeletet biztosít, a külképviselet a +34 629745593-as számon érhető el.

Megjegyezte: jelenleg mintegy háromezer magyar tartózkodik Katalóniában.

Emlékeztetett: Magyarország a leghatározottabban elítéli a támadást, amely már a sokadik ilyen eset az elmúlt másfél évben Európában. Ezúttal egy olyan országot ért támadás, amely az elmúlt időben viszonylagos nyugalomban és békében élt, és ez azt jelenti, hogy a terror bárhol és bármikor lesújthat - mutatott rá. Hozzátette: Magyarországot azonban eddig sikerült megőrizni "ettől a rémálomszerű őrülettől", amely Nyugat-Európát sújtja, és a kormány határozott szándéka, hogy ez így maradjon a továbbiakban is.


Magyar Levente hangsúlyozta: állandó megfeszített munka folyik a biztonság megőrzéséért. Egyértelmű az összefüggés az illegális migráció és az európai terrorveszély között, a támadások és aközött, hogy Európába ellenőrizetlenül áramolhattak be ismeretlen hátterű emberek - magyarázta. Úgy látja, csak kevesen reagálnak minderre cselekvéssel, de a magyar kormány ezen kevesek közé tartozik. "Cselekvést szeretnénk látni", és Magyarország kész folytatni azt a politikáját, amely a hasonló események elkerülésének egyfajta garanciája lehet - jelentette ki.


Az államtitkár azt mondta, tenni akarunk, hogy ilyen többé ne forduljon elő Európában, és Magyarországot soha ne érjék el a hasonló események. Ezért Magyarország kész további erőforrásokat mozgósítani ezen események megelőzésére, mert ezek nem szükségszerűek, el lehet hárítani a terrorveszélyt Európából.


Magyar Levente megjegyezte: az éjszaka során Cambrils-ban is terrortámadás történt, itt hét sérült volt, magyar érintettségről eddig nem kaptak hivatalos tájékoztatást, és mivel nem érdeklődött senki a történtek miatt a KKM-nél, erős a remény, hogy valóban nincs magyar érintett ebben az esetben. Az államtitkár kérdésre kitért a Bulgáriában tengerbe fulladt magyar nő esetére is. Mint mondta, hivatalos értesítést kaptak, hogy csütörtökön éjszakai fürdőzés közben tengerbe fulladt egy magyar nő Bulgáriában, és a diplomaták megtették a szükséges intézkedéseket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com