Klebelsberg Központ: vizsgálat indult az isaszegi tanár ügyében

Vizsgálat indult a bűncselekménnyel gyanúsított isaszegi tanár ügyében - közölte a Klebelsberg Központ szerdán az MTI-vel.Közleményük szerint amint a Dunakeszi Tankerületi Központ a tudomására jutott, hogy az Isaszegen tanító történelem szakos tanárt a rendőrség bűncselekmény gyanújával előállította, a tankerületi központ haladéktalanul vizsgálatot indított. A tankerületi központ az érintett pedagógust azonnal felmentette a munkavégzés alól.


A vizsgálat lezárásáig további információkat a fenntartó az érintett kiskorú személyiségi jogának védelmében nem adhat. A Tankerületi Központ a vizsgálattal kapcsolatban mindenben együttműködik az illetékes hatósággal - írta közleményében a Klebelsberg Központ.  Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden közölte az MTI-vel, hogy szexuális visszaélés gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett egy isaszegi tanárt a Gödöllői Járásbíróság.


Elmondta, hogy a bíróság a Gödöllői Járási Ügyészség indítványára még április 7-én rendelte el egy isaszegi tanár előzetes letartóztatását. Hozzátette, hogy erre azért volt szükség, mert fennállt a sértett vagy a tanúk befolyásolásának lehetősége. A szóvivő az MTI kérdésére megerősítette, hogy a gyanú szerint a tanárnak szexuális kapcsolata volt egy 13 éves tanítványával.

A Blikk értesülése szerint a kislány édesanyja fordult a rendőrséghez, miután a lánya telefonjában a középkorú férfi által küldött kompromittáló üzeneteket és fényképeket talált.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com