Klicsko: a kijevi lakások egyharmadában van fűtés

Az ukrán főváros lakóházainak egyharmadában már van fűtés, a kijeviek felénél pedig áramszolgáltatás - számolt be Vitalij Klicsko kijevi polgármester pénteken a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.A városvezető kiemelte, hogy a szakemberek tovább folytatják a helyreállítási munkálatokat, az ukrajnai polgári infrastukturális létesítmények elleni szerdai újabb nagyszabású orosz rakétatámadás következményeinek elhárítását. Hozzátette: az energetikai szakemberek azt tervezik, hogy a nap folyamán területenként felváltva, az összes fogyasztónál bekapcsolják az áramot három órára.
    

Az Ukrenerho állami energiaszolgáltató vállalat sajtószolgálatán keresztül arról tájékoztatott, hogy kijevi idő szerint délelőtt 11 óráig az ukrajnai áramtermelők az ország fogyasztási szükségleteinek több mint 70 százalékát biztosították, a létfontosságú infrastrukturális létesítmények minden területen áram alatt vannak. Mindenekelőtt a kazánházakat, gázelosztó állomásokat, vízműveket és tisztító létesítményeket látták el árammal. Egyes régiókban már az elektromos közösségi közlekedés is működik.
    

Az atomerőművek folyamatosan egyre több áramot termelnek, emellett a zaporizzsjai atomerőmű áramszükségleteit is kielégítik. A rakétatámadások utáni károk ellenére a hő- és vízerőművek működnek, valamint a zöld energiaforrások egy része is. Az Ukrenerho megjegyezte, hogy továbbra is folynak a munkálatok a lakossági fogyasztók áramellátásának helyreállításán, de ennek ütemét a nehéz időjárási viszonyok - az erős szél, az eső és az éjszakai mínusz fokok - lassítják.
    

A ukrán vezérkar a Facebookon arról számolt be, hogy a Zaporizzsja megyei - orosz megszállás alá került - Melitopol város közelében, Zelenij Jar településen az ukrán erők felszámoltak egy orosz élőerő-összpontosulást. A megerősített adatok szerint húsz orosz katona meghalt, és 15 megsebesült. A kijevi katonai vezetés összesítése alapján az elmúlt napon mintegy 430 orosz katona halt meg, velük együtt az orosz hadsereg Ukrajnában elszenvedett embervesztesége megközelítőleg 86 150-re nőtt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com