KNBSZ-főigazgató: a bioterrorizmus megjelenésére is vannak jelzések

Több országból a bioterrorizmus korlátozott megjelenésére is vannak jelzések - közölte Béres János, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) főigazgatója az Országgyűlés külügyi bizottságának hétfői ülésén.Mint mondta, a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet mellett más szervezetek is a fertőzés terjesztésére szólították fel híveiket. Ennek jelei vannak például Indiában, Egyiptomban, az Egyesült Államokban is - ismertette. Az altábornagy azt is kiemelte, hogy több országban fokozódik a szervezett bűnözés aktivitása is. Példaként említette, hogy Olaszországban a maffia tevékenységét vizsgálva azt látják, hogy a bajba került vállalatokban igyekeznek befolyást szerezni, ilyen módon fehérre mosni fekete pénzeiket. A Balkán egyes országaiban a védőfelszerelések elosztása is szervezett bűnöző csoportok kezébe került. Németország is úgy járt a közelmúltban, hogy a Nigériából megrendelt védőeszközei eltűntek.

    
Béres János kitért arra is, hogy a járvánnyal összefüggésben - például álhírek terjesztésével - a kiberbűnözői aktivitás is fokozódott. Elmondta: jelenleg egyik fő feladatuk a Covid-19-helyzet figyelemmel kísérése. Nagy figyelmet fordítanak arra is, hogy feltárják a jövőbeli gócpontokat. Most úgy látják a következő gócpont Afrikában lehet, ahol már 43 országban jelent meg a vírus. Emellett Afganisztánban is lehet gócpont.
    

Vizsgálják a koronavírus hatását a nemzetközi biztonsági környezetre. Azt látni, hogy a vírus megjelenése óta jelentősen csökkent a harcok intenzitása az egyes válságövezetekben: Irakban, Szíriában és Afganisztánban is.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ennek kapcsán viszont hozzátette: értékelésük szerint, amint a járvány alábbhagy, kiújulhatnak a fegyveres összecsapások a válságövezetekben, köztük Irakban és Szíriában is.
    

Emellett arra is fel kell készülni: az egyes országokban bevezetett rezsimintézkedések miatt a Közel-Keleten és az afrikai térségben is olyan belpolitikai feszültségek, állami szintű problémák lehetnek, amelyek miatt Európa is újabb nyomás alá kerülhet, például migrációs szempontból. A missziós szerepvállalások is átalakultak. Irakban időszakosan felfüggesztették a kiképzést, emiatt sokan kivonták erőiket. Afganisztánban a korábban eldöntött csapatkivonást felgyorsította a járvány. Maliban komoly fertőzés érte missziót. Ezért onnan szinte naponta döntenek a katonák kivonásáról.
    

A hadiipari vállalatok sok helyen teljesen vagy részlegesen leálltak, illetve átálltak járványügyi eszközök gyártására - közölte Béres János, de hozzátette több helyen már kezdték a visszaállást a pandémia utáni helyzetre. Szólt arról is, hogy a haditechnikai beszerzésekre és fejlesztésekre is kedvezőtlen hatást gyakorolt a pandémiás helyzet. Csökkentésről azonban kevés esetben van szó, inkább átalakítják a terveket. Ezzel együtt a járvány a védelmi költségvetéseket is érintette. A horvátoknál 25 millió euróval csökkentették a védelmi költségvetést. A V4-es, nyugat-európai országok még nem hoztak ilyen döntést, hiszen úgy vélik épp a járvány mutatja meg, hogy a haderőkre, azok eszközeire szükség van.
    

Több országban jelentősen bevonták a járvány elleni védekezésbe a katonákat, a haderők eszközeit. E tekintetben nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő a Magyar Honvédség, amelyet szinte minden területen bevontak a védekezésbe. A jövőre vonatkozóan a KNBSZ főigazgatója azt mondta: a legfontosabb feladat az újraindítás politikájának a vizsgálata, hogy az egyes szomszédos, európai országok hogyan tervezik visszaállítani haderőiket a normál működési rendre.
   

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka elmondta: a Magyar Honvédség továbbra is 11 műveletben 1200 fős ambíciószinttel vesz részt, az egészségügyi szolgálatokat valamennyi helyen megerősítették. Azt mondta: Bosznia-Hercegovinában, az EUFOR műveletben történt fertőződés. Innen evakuáltak több magyar katonát is, de ők valamennyien jól vannak. Maliból 15 magyar katonát kellett evakuálni, de ők is jól vannak.
    

Elmondta: a Magyar Honvédségben körülbelül 1500 mintavétel volt. A fertőzöttek száma egyszámjegyű, többségük az egészségügyi központ állományában van. A vezérezredes ismertette a Magyar Honvédség katonáinak magyarországi feladatait is. Ennek kapcsán azt is elmondta, sok önkormányzat kéri a katonai rendészek létszámának növelését. Ez egy, az emberek biztonságérzetét növelő feladat - szögezte le.
    

Németh Zsolt, a bizottság fideszes elnöke rákérdezett egyebek között a NATO Katonai Egészségügyi Kiválósági Központ (NATO KEKK) járványügyi szerepére. Korom Ferenc kiemelte: a NATO KEKK a magyar katonai egészségügy elismertsége miatt van Magyarországon. A központ a járvánnyal összefüggésben összefogja a NATO tagországok valamennyi információját, tapasztalatát.
    

Brenner Koloman, a bizottság jobbikos tagja a misszióban lévő katonák hazahozásáról érdeklődött. Korom Ferenc azt mondta, egyelőre nem tervezik, hogy missziókból kivonnának erőket, vagy a váltások rendjén változtatnának. Nacsa Lőrinc, a bizottság KDNP-s tagja a válságok kiújulásáról kérdezett. Ezzel kapcsolatban Simon Péter, a KNBSZ szakértője elmondta, a koronavírus átalakítja a válságövezeteket is. Leálltak a gazdaságok, ami tovább fokozta az egyébként is magas munkanélküliséget. Nagy a belső menekültek, migránsok mozgása - közölte.
    

Mesterházy Attila, a bizottság MSZP-s alelnöke és a DK-s Vadai Ágnes rákérdezett arra, hogy a honvédelmi költségvetésből mennyit csoportosítottak át, s ez mennyiben befolyásolja a honvédségi beszerzéseket. Erre válaszolva Korom Ferenc annyit mondott: a Magyar Honvédség működésfenntartása biztosított. A fideszes Zsigmond Barna Pál arra volt kíváncsi, hogy a toborzásban mit tapasztalnak. Korom Ferenc elmondta: az érdeklődők száma jelentősen növekedett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com