Kokainnal átitatott gyümölcsszállítmányt állítottak meg a román-magyar határon

Kokainnal átitatott, 16 tonnányi fagyasztott gyümölcsszállítmányt állítottak meg a hatóságok kedden Nagylaknál a magyar-román határon, a rekordméretű drogfogáshoz szerdán a román kormányfő is gratulált.A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) közleménye szerint kedden egy 33 és egy 36 éves gyanúsított ellen indult nemzetközi kábítószerkereskedelemi miatt bűnvádi eljárás.


A gyanúsítottakat szeptember 18-án egy Ecuadorból importált, 16 tonnányi fagyasztott gyümölcsöt tartalmazó konténert vettek át a konstancai kikötőben, majd Nagyenyedre szállították. Az ebben található 75, egyenként több mint 200 kilogramm tömegű műanyag hordó nagy részét átrakták egy hűtőkamionba és útnak indították Hollandia felé. Négy hordó - 880 kilogrammnyi fagyaszott gyümölccsel - egy nagyenyedi raktárban maradt.


A gyanúsítottakat már egy hete figyelték a román hatóságok, amelyek végül a nagylaki határátkelőn állították meg és vizsgálták át a Hollandiába tartó hűtőkocsit, ugyanakkor több nagyenyedi helyszínen is házkutatást tartottak. Megállapították, hogy a fagyasztott gyümölcs kokainnal van átitatva, ezért a szállítmányt lefoglalták és a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba helyezését kezdeményezték.


A bukaresti sajtó által rekordméretűnek nevezett kábítószerfogásra a szerdai kormányülésen Marcel Ciolacu miniszterelnök is kitért. "Megkezdtük a nagy droghálózatok felszámolását, ugyanakkor az iskolákban a kábítószerfogyasztás megelőzésére irányuló programokat indítunk, az egészségügyi minisztérium pedig kiemelten a kábítószerfüggő fiataloknak nyújtandó segítségre összpontosít" - összegezte a román kormányfő.


Catalin Predoiu belügyminiszter szerint a keddi műveletet "és azokat, amelyek ezután következnek" több hónapos nyomozati munka előzte meg. A román rendőrség, csendőrség és határrendészet továbbra is keményen fellép a szervezett bűnözés, kábítószer- és emberkereskedelem, valamint az illegális migráció ellen - ígérte a román belügyminiszer, hozzátéve, hogy tárcavezetőként továbbra is biztosítani fogja a szükséges logisztikai eszközöket és humán erőforrást a szervezett bűnözés elleni harchoz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com