Kölni rendőrség szerint nemrég jött menedékkérők voltak a nőkre támadó szexuális zaklatók 18+

A kölni rendőrség tájékoztatása szerint a szilveszterkor nőkre támadó szexuális zaklatók nagyrészt szír, frissen regisztrált menedékkérőkből álltak- írja a Die Welt c. lap


A tömeges erőszakkal kapcsolatban már több, mint 100 feljelentés érkezett. Ezekben többnyire ittas, külföldi származású férfiak fenyegettek, szexuálisan zaklattak vagy kiraboltak újévet ünneplő nőket a kölni dóm mellett.

koln

A szilveszter éjszaka a helyszínen szolgálatot teljesítő rendőrök beszámolója az elkövetők kilétével kapcsolatban számos ponton szembemegy a hivatalosan közöltekkel.

Wolfgang Albers, a helyi rendőrség vezetője korábban arról beszélt, hogy az elkövetők egy nagyjából ezer fős csoportból kerültek ki, akik "kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származtak".

Polizisten-in-Koeln

A rendőrök viszont ezt cáfolva a Die Weltnek arról beszéltek, hogy aznap éjszaka kb.

100 személyt igazoltattak a dóm közelében. Ezeknek pedig többsége szíriai volt és kisebb részük volt észak-afrikai származású
.

Elmondásuk szerint a legtöbb közülük nemrég Németországba érkezett menedékkérő, akik személyazonosságukat a befogadó állomáson kiállított menedékkérelem-másolatokkal igazolták.

A lap szerint a kölni rendőrség január 2-i jelentése is ellentmond Abers kijelentésének. Ebből az derül ki, hogy a támadók többsége menedékkérő volt.

A hivatalos beszámolók ráadásul azt közölték, hogy az elkövetők elsődleges célja lopás volt, és a szexuális zaklatásnak másodlagos szerepe volt.

A kölni rendőrök ezzel szemben azt állítják, hogy a többségében arab elkövetők esetén elsősorban szexuális cselekményekről volt szó, az ő szempontjukból, saját szexuális szórakozásukról.

f6c0e3e4ed247a65bc4b062c66f08081

A kezdetben passzívnak beállított rendőrségi fellépéssel szemben a legfrissebb dokumentumok alapján a rendőrök túlterheltek voltak szilveszter éjszaka.

Különösen megrázó az áldozatok kétségbeesése és a tettesek tiszteletlensége – írja a Bild.de a jegyzőkönyvek alapján. „Számos síró és sokkos állapotban lévő nő és lány kereste meg a rendőröket a főpályaudvar előtti téren, s számoltak be arról, hogy migránsok vagy migránsok csoportja szexuálisan zaklatta őket” – írta az egyik egység vezetője

A rendőrök nagyon el voltak keseredve, hogy nem tudnak segíteni a megtámadott nők egy részén. „A nőknek valóságos vesszőfutás volt átjutni a részeg férfiak tömegén” – áll a dokumentumban a 22.45-ös bejegyzésnél.

A rendőrök a jegyzőkönyv szerint megpróbáltak közbelépni, de túl kevesen voltak a több száz, kb. ezer randalírozóhoz képest.

Az elkövetők pedig kihasználták, hogy fölényben voltak, megfenyegették őket, vagy körbevették, hogy ne tudjanak segíteni a megtámadott nőknek. Egy támadó ezt kiabálta, „Szíriai vagyok, velem barátságosan kell bánni, Merkel asszony hívott ide.”

2,w=650,c=0.bild (1)

Azóta sorra derültek ki hasonló esetek, más német városokban, de Ausztriában és Svájcban is történtek támadások szilveszter éjszaka.

Angela Merkel csütörtökön egy berlini sajtótájékoztatón kijelentette: "Teljes mértékben elfogadhatatlan, ami újévkor történt."

Szerinte az államnak kötelessége, hogy megtalálja a helyes válaszokat, legyenek azok bármilyen törvényi, vagy a rendőrségi jelenléttel kapcsolatos változtatások.

Merkel_Harte_Antwort_des_Rechtsstaats_noetig-Uebergriffe_in_Koeln-Story-489788_630x356px_7b45b1fec56cb21c4c00655537ce4826__merkel-koeln-s1260_jpg

„Meg kell vizsgálni, hogy minden szükségeset megtettünk-e már a kitoloncolások kapcsán, hogy világos üzenetet küldjünk mindenkinek, aki nem hajlandó betartani jogrendszerünket” –közölte a kancellár.

epa05088840 Women protest against sexism outside the cathedral in Cologne, Germany, 05 January 2016. After assaults on women outside Cologne main station at New Year, little is currently known about the perpetrators. EPA/OLIVER BERG

Forrás: propeller, mno

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com