Kölyökkutyákat vert agyon egy nő Zalában

Állatkínzás miatt emeltek vádat egy nő ellen, aki baltával agyonverte hét kölyökkutyáját, majd az állatok tetemét felgyújtotta - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.Pirger Csaba közlése szerint az egyedül élő 64 éves szentliszlói nő 2013 óta tartott egy keverék nőstény kutyát. Az asszony munkanélküliként, havonta 44 ezer forintból élt. Nem volt pénze arra, hogy a kutyáját ivartalanítsa, de a párzási időszakban igyekezett elzárva tartani, ennek ellenére idén tavasszal a kutya vemhes lett. Hét kölyköt hozott a világra az udvari fészerben.

    
A nő úgy döntött, hogy elpusztítja az egynapos kölyköket, ezért - alkoholfogyasztást követően -  egy virágföldes zsákba tette az állatokat, majd egy baltával addig ütötte őket, amíg azok életjelet adtak. A kölykök tetemét tartalmazó zsákot ezután fűrészporral, újságpapírral befedve és benzinnel lelocsolva meggyújtotta.
   

A Nagykanizsai Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a nő ellen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com