Kommerszant: A fékszárny meghibásodása okozhatta a balesetet

A gép parametrikus adatait rögzítő feketedoboz keddi elsődleges elemzése során a lapot tájékoztató, nevének elhallgatását kérő illetékes szerint a pilóták súlyosbították a helyzetet, amikor az orr felemelésével korrigálni akarták a fékszárny meghibásodását.

A lap internetes oldalán szerdán megjelent cikk szerint a búvároknak kedden sikerült 30 méteres mélységből kiemelniük a legnagyobb roncsot, a farokrész négyméteres darabját.



Ebben találták meg a parametrikus adatrögzítő berendezést, amelyet elemzésre a légierőnek a Moszkva melletti Ljuberciben működő Központi Tudományos Kutató Intézetébe szállítottak.

A tárca egyelőre nem tette közzé az elemzés eredményét, amelynek "végleges következtetéseit az összes lehetséges tényező tanulmányozása után az állami bizottság fogja nyilvánosságra hozni". A nyomozáshoz közel álló forrás szerint a repüléskor a szárnyaknál további felhajtóerőt biztosító fékszárnyakat behúzó rendszer nem működött.

A lap által megkérdezett szakértők szerint a be nem húzott félszárny kellemetlen jelenség, de egyáltalán nem jár végzetess következményekkel. Ezt a jelenséget részletesen ismertetik a Tu-154 típusú gép üzemeltetési utasításaiban, és állandóan oktatják a géppel repülő pilóták számára. A lap által megkérdezett szakértők szerint a gép személyzete a meghibásodást valamilyen okból nem tudta kezelni, sőt saját cselekedeteikkel súlyosbították az önnmagában véve nem végzetes problémát.

A szakértők feltételezik, hogy a katonai pilóták kompenzálni próbálták a zuhanórepülést, és túlságosan erősen húzták maguk felé a kormányt, növelve ugyanakkor a hajtóművek teljesítményét. Emiatt kerülhetett a gép a kritikus állásszögbe, veszített a sebességéből és felemelkedés helyett a tengerbe zuhant. Az orosz védelmi minisztériumnak a szíriai Latakiába tartó gépe - fedélzetén 84 utassal és 8 fős személyzettel - vasárnap reggel zuhant a Fekete-tengerbe két perccel azután, hogy felszállt Szocsi repülőteréről.

A gépen katonák, újságírók, egy ismert segélymunkás és a hadsereg Alekszandrov művészegyüttesének 64 tagja és karmestere utazott, akik újévi koncertet adtak volna a hmejmimi orosz légi támaszponton. Az orosz hatóságok szerint terrorcselekmény nem szerepel szerencsétlenség fő lehetséges okai között.

MTI

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com