Kommerszant: az orosz kibererők benne lehetnek a világ ötös élmezőnyében

A Zecurion az egyes államok katonai költségvetése, kiberbiztonsági stratégiája, a szakosított szervezetek alapszabálya, nemzetközi szervezetektől származó adatok, hivatalos nyilatkozatok és bennfentes információk alapján állította fel rangsorát.

A kibernetikai katonai egységek fő feladata a felmérés szerint a hírszerzés, a kibertámadások végrehajtása és a célországok lakosságának közfelfogását és viselkedését befolyásoló információs háborúk megvívása.



A Zecurion szerint a rangsor élén az Egyesült Államok áll, amely a vállalat becslése szerint mintegy 9 ezer szakembert alkalmaz és a költségvetésből évi 7 milliárd dollárt áldoz e célra.
Az amerikaiakat a ráfordítások tekintetében Kína (20 ezer fő, 1,5 milliárd dollár), Nagy-Britannia (2 ezer fő, 450 millió dollár), Dél-Korea (700 fő, 400 millió dollár), Oroszország (ezer fő, 300 millió dollár), Németország (ezer fő, 250 millió dollár), Franciaország (800 fő, 220 millió dollár), Észak-Korea (4 ezer fő, 200 millió dollár) és Izrael (ezer fő, 150 millió dollár) követi a cég becslése szerint. (A felsorolásból hiányzik Irán, amelyet Washingtonban fontos kibernetikai veszélyforrásnak tartanak.)

A Kommerszant megszólaltatta Valenytin Krohint, a Solar Security marketing igazgatóját, aki komoly kételyeit fejezte ki a Zecurion által felállított ranglistával kapcsolatban. Rámutatott, hogy a brit kormány kommunikációs figyelőszolgálatának (GCHQ) 6 ezer munkatársa van, és nem világos, hogy a Zecurion szerint közülük miért csak 2 ezren foglalkoznak kibernetikai hadviseléssel.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kémkedés, a kibertámadások végrehajtása és tájékoztatási háborúk megvívása általában polgári szervezetek feladata, amelyeket nem a katonai büdzséből finanszíroznak.
Krohin úgy vélekedett, hogy a legütőképesebb kibercsapatokkal Dél-Korea, Izrael, Irán és Észtország rendelkezik. Kétségeit fejezte ki Olaszország, Hollandia, Törökország és Franciaország kiberbiztonsági képességeivel kapcsolatban. Oroszországot amerikai állambiztonsági szervek azzal vádolták meg, hogy Vlagyimir Putyin elnök által személyesen kezdeményezett hackertámadásokkal megpróbálta befolyásolni az amerikai elnökválasztás kimenetét. A német alkotmányvédelmi hivatal az EBESZ szerveibe való betöréssel gyanúsította meg Moszkvát.

A Kommerszant megjegyezte, hogy noha hivatalosan több tucat, nem hivatalosan pedig több mint száz országnak van a kiberbiztonságra szakosodott egysége, eddig egyetlen kormány sem ismerte el hivatalosan, hogy informatikai támadást hajtott volna végre külföldön.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com