Könyörög az al-Kaida az ISIS-nek, hogy ne végezzék ki a negyedik túszt

Alan Henning ártatlan ember, aki a muszlimokon akart segíteni, ezért az al-Kaida szeretné, ha megkímélnék az életét.alan-henning-isisAz ISIS nem viccel, amikor bemutatja a fenyegető videóit, amiken egy-egy narancsruhába öltöztetett, térdeplő túsz látható. A fogoly mellett egy fekete ruhás szélsőséges mindig elmondja, hogy lefejezik a túszt, ha valamelyik elnök nem tesz eleget a követelésüknek.

Eddig három ilyen felvétel készült. Az első kettőben egy-egy újságírót öltek meg a szélsőségesek, míg a szombaton közreadott harmadikon, egy brit segélymunkás halt meg. Ennek a videónak a végén tűnt fel Alan Henning, a második brit túsz, akit szintén le fognak fejezni, ha David Cameron brit kormányfő nem hagy fel az ISIS ellen harcolók támogatásával.

A kétgyermekes Henning tavaly karácsony előtt érkezett Szíriába egy gyógyszereket szállító konvojjal, ám alig lépte át Törökországnál a határt, máris maszkos fegyveresek állították meg a szállítmányt, és elhurcolták a 47 éves férfit.

Henning életéért még a szintén terroristaszervezet, az al-Kaida is könyörög, és arra kérik az ISIS-t, hogy kíméljék meg a férfi életét, hiszen egy ártatlan ember, aki a muszlimokon akart segíteni.

Peter Neumann, a londoni King's College radikális mozgalmakat tanulmányozó nemzetközi központjának igazgatója elmondta, hogy az al-Kaida nem ellenzi a lefejezéseket, de ők tudják, hogy semmi értelme úgy alkalmazni a kivégzését, ahogy azt az ISIS teszi, hiszen így sok támogatót veszítenek el.

(Forrás: keletport.hu)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com