Korábban nem hallott történetek a Titanic fedélzetéről

Hét kevésbé ismert, hősies sztori a tragikus sorsú hajó utasairól. 1912. április 10-én, a southamptoni kikötőből indult útjára a Titanic, amelynek utasai nem sejtették, hogy a világ legnagyobb és legfényűzőbb hajója egy úszó koporsó, ami soha nem fog eljutni az eredeti céljához, New Yorkba.

Négy nappal a kifutás után, este 23 óra 40 perckor, a Titanic jéghegynek ütközött, majd másnap hajlani 2 óra 20 perckor elsüllyedt, ezzel a mélybe rántva a fedélzeten maradt 1500 utast. A tragédiát 705 ember élte túl.

A hajózás történelmének egyik legnagyobb katasztrófája a mai napig foglalkoztatja az embereket, akik arra is kíváncsiak, hogy vajon hogyan viselkedtek az utasok a Titanic fedélzetén. Most hét ilyen hősies, kevésbé ismert történetet ismerhetünk meg. James Moody: A Titanic hatodik tisztje inkább a halált választotta, mint azt, hogy beül a mentőcsónakba. A férfi már a hajó kifutása előtt megmentette hat matróz életét, mert nem engedte fel a fedélzetre a késve érkezőket.

Miután a kapitány elárulta, hogy az óceánjárónak csak órái maradtak, akkor Moody parancsba adta a 12-es, a 14-es és a 16-os mentőcsónak indítását. A 14-es mentőcsónakba neki lett volna helye, de azt átadta a felettesének.

Később többször felajánlottak neki egy-egy mentőcsónakot, de ő folyamatosan nemet mondott, és inkább életeket mentett. Utoljára, 2 óra 18 perckor, egy másodtiszt, Charles Lightoller látta a férfit, de Moody akkor is másokkal törődött. Thomas Millar: Három hónappal a felesége halála után döntött úgy Millar, hogy segédgépészként csatlakozik a Titanic legénységéhez. Indulás előtt a férfi a nagynénjükre bízta a gyerekeit, Belfast közelében.

Millar terve az volt, hogy az USA-ból fogja támogatni a családját. A férfi egy-egy pennyt adott a gyerekeinek, akiknek a lelkére kötötte, hogy csak akkor költhetik el a pénzt, ha hazaért. Sajnos ez soha nem történt meg. Millar kisebb gyereke, Thomas elköltött a pénzt, de a nagyobb, Ruddick megtartotta a pennyt, ami még ma is a család tulajdonában van, őrizve Millar emlékét. Rothes grófnője: A világ akkori elitjének több tagja is felszállt a Titanic fedélzetére. Az utasok között volt Lucy Noel Martha Dyer-Edwards, a skóciai Rothes grófnője is, akit az unokatestvére, Gladys Cherry kísért el. A grófnő szándéka az volt, hogy az Egyesült Államokban találkozik a férjével, a gyerekeivel, és új életet kezd New Yorkban.

Amikor a Titanic a jégheggyel ütközött, akkor Lucy Noel Martha Dyer-Edwards és Gladys Cherry is aludt. Smith kapitány arra utasította őket, hogy menjenek a hálókörletükbe és vegyék fel a mentőmellényt.

A két nő hajnali 1 órakor szállt be a 8-as számú mentőcsónakba, ami elsőként hagyta el a hajót. A csónak matróza felismerte a grófnőt, akit megkért, hogy navigáljon. A grófnő több, mint egy órán keresztül felügyelte a kormányzást, majd átadta a helyét az unokatestvérének. A grófnő egészen a Carpathia mentőhajóig tartotta a lelket a többi utasban, majd New Yorkban segített a túlélők körüli munkában. Edward és Ethel Beane: A házaspár a nászútjukon voltak, amikor bekövetkezett a Titanic tragédiája. A pár makacsul hitte, hogy a hajó még így is eljut New Yorkba, ezért csak a második figyelmeztetéskor értették meg, hogy tényleg nagyon súlyos a helyzet.

Ethel nem szívesen szállt be a mentőcsónakba, ugyanis Edwardnak a hajón kellett maradnia. A házaspár távolodott egymástól, ezt pedig a férfi nem fogadta el, és a mentőcsónak után ugrott. Edwardnak sikerült utolérni a feleségét, akivel később együtt lehetett. Jack Phillips: A vezető távközlési tiszt morzejelekkel fogadta és továbbította a Titanic útja során érkező időjárás-előrejelzéseket, valamint az utasok üzeneteit. Phillips sok jelzést kapott a környező hajóktól, akik a jéghegyekre figyelmeztették.

A jelzéseket Phillips jobbkeze, Harold Bride vitte a kapitányhoz. Amikor Új-Fundlandtól 400 tengeri mérföldre a Titanic nekiütközött a jéghegynek, akkor Phillips egyfolytában vészjelzéseket küldött a közeli óceánjáróknak.

Phillips még akkor sem hagyta el a posztját, amikor a kapitány felmentette a feladata alól. A férfi egészen hajnali 2 óra 13 percig küldte a vészjelzést. Három perccel később a Titanic elsüllyedt. Phillips 705 ember életét mentette meg azzal, hogy a jelzéseinek hála a Carpathia a tragédia helyszínére ért. A későbbi beszámolók arról szóltak, hogy a vezető távközlési tiszt üzeneteiben még a legnagyobb káoszban sem volt félelem. Phillips az egyik mentőcsónakban halt meg. A két elveszett gyermek: A felnőtt férfi utasoknak a süllyedő Titanic fedélzetén kellett maradniuk, ezért az egyik apuka elbúcsúzott a két gyermekétől, akik megmenekülhettek az egyik mentőcsónakban.

A két kisgyerek csak franciául beszélt, ráadásul nem volt náluk semmiféle irat, emiatt a Carpathia számára rejtély volt, hogy kik lehetnek a fiúk. A gyerekekről fotót készítettek, amit Franciaországba küldtek, hátha előkerül a gyerekek családja.

Eközben egy francia anya kétségbeesve kereste a gyerekeit. Végül Nizzában hallott a két gyerekről, akiket az apjuk Michel Navratil, „Mr. Hoffmann” álnéven elrabolt azért, hogy az USA-ban új életet kezdhessenek. Navratil egyébként Szereden született, ami ma Szlovákiában található, de akkoriban Nagy-Magyarország része volt. Francis Browne atya: A Titanic első osztályán utazott Francis Browne atya, aki több ritka, archív felvételt készített. A jezsuita plébános, aki nagyon szeretett fotózni, a nagybácsijától kapta a Titanic első útjára szóló jegyet.

Az atya izgatottan várta, hogy egy ilyen fényűző hajón utazhat, ráadásul a történelmének első útján. Ennek köszönhető, hogy rengeteg képet készített, amelyek később világhírűvé tették. Míg a legtöbb utas New Yorkba tartott, addig a plébános Írországban, az utolsó előtti állomáson, Queenstownban (ma Cobh) szállt le.

Egy gazdag házaspár szívesen kifizette volna az atya jegyét New Yorkig, de Browne visszautasította az ajánlatot, amivel valószínűleg nemcsak a felvételeit, hanem a saját életét is megmentette a hullámsírtól.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)