Kormánybiztos: kihirdették az új kábítószer-ellenes törvénycsomagot

Kihirdették az új drogtörvényt, "júniustól nincs kímélet": vagyonelkobzás, kitiltás, börtön vár a drogdílerekre - közölte a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos kedden a közösségi oldalára feltöltött videójában.Horváth László azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök március 1-jével rendelte el a kábítószer-kereskedők elleni "hajtóvadászatot", amire azért volt szükség, mert a dizájnerdrogok gyors terjedése különösen veszélyezteti a fiatalokat és immáron a gyerekeket is.

Hangsúlyozta, a kábítószer súlyosan károsítja az egészséget, halálhoz vezethet, a közbiztonság romlását, baleseteket, tragédiákat okoz, a kormány ezért zéró toleranciát hirdetett a kábítószerekkel szemben, és ennek része a most elfogadott törvényjavaslat is.

"Ezzel a törvényjavaslattal az elrettentésen kívül gyors és hatékony új eszközöket kívánunk a rendőrség kezébe adni. Ezen túl nemcsak a klasszikus drogok vagy az új pszichoaktív szerek, hanem egyéb tudatmódosító anyagok is kábítószernek minősülnek, és súlyos büntetéssel fog járni, ha valaki ezekkel kereskedik" - jelezte Horváth László.

Kifejtette, ezen túl a kábítószer-kereskedők teljes vagyonelkobzásra kell, hogy számítsanak, el fogják veszíteni a kábítószer-kereskedéshez használt ingatlant, gépjárművet, eszközöket, gyártósorokat, azaz a teljes bűnözői infrastruktúrát, ráadásul a kereskedők kitilthatóak lesznek akár 5 éves időtartamra is azokról a településekről és régiókból, ahol kábítószerrel kereskednek.

Kiemelte, a visszaeső drogkereskedőknek sincs kegyelem: akit másodszor is bűnösnek találnak drogbűncselekményben, az nem helyezhető feltételesen sem szabadlábra; eddig ez csak az erőszakos többszörös visszaesőkre vonatkozott.

Úgy folytatta, bezárás vár azokra az üzletekre, vendéglátó és szórakozóhelyekre, ahol egy éven belül kétszer követtek el kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt.
A rendőrség 72 órára őrizetbe veheti azokat a személyeket, akik közterületen tartózkodnak kábítószeres állapotban, különösen, ha bódult vagy agresszív állapotukban veszélyt jelentenek másokra - tette hozzá.

Az elterelésben csak azok vehetnek részt, akik segítik a rendőrség munkáját és felfedik a dílert, akitől a kábítószerhez jutottak, ez elterelés lehetősége legfeljebb két alkalommal vehető igénybe, a harmadik alkalommal már nem lehet elkerülni a büntetőjogi felelősségre vonást - mondta Horváth László.

Közölte azt is, hogy kiskorút érintő kábítószer-használat esetén az orvosnak kötelező lesz értesíteni a szülőt vagy a törvényes képviselőt. Ha valaki kábítószer hatása alatt követ el emberölést, testi sértést, rablást, kifosztást vagy rongálást, az súlyosabb büntetést von maga után.

Már kis mennyiségű "partidrog" árusításáért is akár 2 év börtön járhat, de ha valakinél olyan mennyiségű szert találnak, hogy az akár 10 ember ellátására is elegendő, az ő büntetése 3 év is lehet.

"Mindez azt jelenti, hogy a kábítószerkereskedők, -terjesztők és -használók szigorú és kemény fellépésre számíthatnak. A kábítószerekkel szemben egyetlen helyes alapállás létezik, a zéró tolerancia. A hajtóvadászat folytatódik, a kábítószer-kereskedőknek el kell tűnniük" - fogalmazott a kormánybiztos.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com