Közép-Európa 1989 – Tőkés László: nem volt törvényszerű a Ceausescu-diktatúra bukása

Tőkés László szerint nem volt törvényszerű, hogy a 25 évvel ezelőtti kelet-közép-európai átalakulások sorában Nicolae Ceausescu diktatúrája is megdől.

cbA román diktátor bukásához vezető temesvári népfelkelés elindítója az MTI-nek adott interjúban úgy vélekedett, a kedvező környezet csupán elősegítette, hogy „spontán és öntörvényű” harca - melyben temesvári gyülekezetét is maga mellett tudhatta - sikeres legyen.

Tőkés László szerint csak az utókor számára tűnhet úgy, hogy a temesvári népfelkelés által „egy kelet-közép-európai történelmi folyamat és szükségszerűség teljesedett ki Romániában is”. Az események teljében az a lehetőség is reálisnak tűnt, hogy Románia és esetleg Albánia meg Bulgária „kivételként fogja erősíteni a szabályt” az átalakulásokban.

Hozzátette, arról pedig nem is álmodott, hogy éppen az ő ellenállása vezet el a Ceausescu-diktatúra bukásához. „Még 1989. december 17-én, az elhurcolásom előtti utolsó órában sem gondoltam erre” - tette hozzá a jelenleg európai parlamenti képviselőként tevékenykedő lelkész.

Tőkés László nem tartotta helyesnek, hogy a romániai forradalom szikrájaként szokták emlegetni.

„Az a megközelítés, hogy kipattant a szikra és felrobbant a puskaporos hordó egy nagyfokú esetlegességet feltételez” - mondta. Arra emlékeztetett, hogy hosszú érlelődési folyamat vezetett a népfelkelésbe torkolló temesvári ellenállásba. Mint felelevenítette, diákkora óta részese volt annak a szervezkedésnek, amely a kommunista hatalom egyházakra és a magyarságra nehezedő nyomásáról próbálta lerántani a leplet.

„Tiltakozó dokumentumokat, helyzetfelméréseket készítettem, szamizdat folyóiratot adtunk ki” - sorolta a szervezkedés részleteit a lelkész. Hozzátette, hogy a szervezkedésnek Ceausescu falurombolási terve adott erős lendületet.

Tőkés László temesvári ellenállásának újszerűségét abban látta, hogy az istentiszteletek végén tartott szószéki hirdetések rendjén harca minden részletébe beavatta a gyülekezetet. „A Securitáténak nem is kellett nyomoznia a nézeteink, a szavaink, a cselekedeteink után, mert én magam tettem nyilvánossá mindent.

Olyanfajta nyilvánosság jött létre Temesváron, amellyel szemben a titkosszolgálat tehetetlennek bizonyult” - magyarázta. Hozzátette, a temesvári nyilvánosság 1989 májusától a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorán, majd 1989 júliusától a Magyar Televízió Panoráma című műsorán keresztül öltött nemzetközi jelleget.

„A magyarországi sajtó akkor már egyre többet engedett meg magának. Győri Béla rádiós szerkesztő és Chrudinák Alajos televíziós szerkesztő személyében két fontos médiatámogatogatóm akadt. Ők hónapokon át partnerekként vállalták fel a temesvári ellenállás ügyét, és a legelképesztőbb bravúrok és cselek révén szereztek nyilvánosságot a temesvári ellenállásnak. Ez aztán továbbsugárzott nyugat felé, eljutott az egyházi szervezetekig, a nemzetközi fórumokig” - idézte fel a lelkész.

Tőkés László nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az eseményeket a titkosszolgálatok is befolyásolták. Hozzátette, ő csak a román titkosszolgálat, a Securitate jelenlétét érzékelte, mely minden eszközt bevetett annak érdekében, hogy elhallgattassa. „A harcunk a miénk volt, és hogyha ebbe bele is szóltak titkosszolgálati tényezők, azok nem előidézői, hanem kedvező körülményt teremtő tényezői voltak a mi öntörvényű, spontán fellépésünknek” - fogalmazott.

Hozzátette, a húszezer oldalnyi vele kapcsolatos román titkosszolgálati aktának az áttanulmányozása sem késztette arra, hogy átértékelje a 89-es történetét. „Akiket harcostársnak hittem, de a dokumentumok szerint az ellenfél szolgálatában álltak, csak nehezítették a küzdelmünket, de nem akadályozhatták azt meg” - jelentette ki.

Tőkés László a kommunista hatalmi struktúrák továbbélésével magyarázta, hogy a személye körül 1989-ben kialakult példátlan temesvári román-magyar összefogás után mára magyar nacionalistaként, a románok ellenségeként tekint rá a román társadalom nagyobbik része. A régi rendszer erőinek a ténykedését látta a mögött is, hogy szociáldemokrata politikusok kezdeményezték az 1989-es szerepéért megítélt román állami kitüntetése megvonását.

E kitüntetés megvonását javasolta az államfőnek a kitüntetettekből alakult becsületbíróság is. Hozzátette, minden bizonnyal Klaus Iohannis államelnöksége idején születik jogerős ítélet a becsületbírósági határozat ellen indított perében.

„Klaus Iohannis államelnökségének a fokmérőjéül is szolgálhat, hogy mi történik ebben az ügyben. Ha Iohannis a becsületbíróság javaslata alapján megvonja a kitüntetést, egyértelmű, hogy tovább folytatódik az a felemás romániai átalakulás, amelynek az ország népe eddig inkább kárát, mint hasznát látta” - értékelte az MTI-nek adott interjúban Tőkés László.

MTI

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com