Közlekedési vitából kialakult súlyos bántalmazás miatt emeltek vádat egy zalai autós ellen
Közlekedési vitából kialakult, bordatörést okozó bántalmazás miatt emeltek vádat egy fiatal nagykanizsai autós ellen - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.
Németh Eszter közölte: a 21 éves nagykanizsai vádlott és a sértett férfi tavaly októberben autóikkal Keszthelyről Fenékpuszta felé haladtak, amikor egy vitás közlekedési szituációban a sértett megelőzte a vádlottat. Amikor a sértett a következő útkereszteződésben a stoptáblánál megállt, a vádlott a kocsijával jobbról elé fordult és a másik autó elejének ütközött.
A vitás közlekedési szituáció, majd az ütközés miatt mindketten indulatosak lettek. Kiszálltak a gépkocsijukból, vitatkoztak, majd dulakodás közben a vádlott ököllel többször is megütötte a sértett fejét és felsőtestét, a bántalmazást akkor is folytatta, amikor a sértett már az út melletti árokba esett. A vádlott az ütlegeléssel súlyos sérülést, bordatörést okozott. A bántalmazásnak egy arra haladó, szolgálaton kívüli rendőr közbeavatkozása vetett véget. A fiatal férfi ellen a Keszthelyi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások