KR NNI: felszámoltak egy szlovák-magyar drogterjesztő bandát

Közös akcióban számolt fel egy drogterjesztő bűnbandát a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) és a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA), a bűnözők egy hónap alatt 30 kilogramm kábítószert terítettek szét a Nyugat-Dunántúlon és a Csallóközben. Az ügynek eddig tizenhárom gyanúsítottja van, a banda két irányítóját letartóztatták.A KR NNI kedden a police.hu oldalon közölte, hogy hosszú évek óta harcolnak a Dunántúlon és Szlovákiában azért, hogy "a népszerű szlovák kábítószer", a pikóként ismert drog terjedését visszaszorítsák. Megjegyezték, hogy "a pervitin nevű metamfetamin előállításának évtizedes hagyományai vannak Szlovákiában, innen szállítják a kábítószert a szomszédos országokba, köztük Magyarországra is".
    

A közlemény szerint az elmúlt hétvégi akcióban - Győrben, Tatabányán és Oroszlányban - nyolc helyszínen 90 rendőr kezdte meg az elsődleges nyomozati cselekményeket, elfogásokat, kutatásokat, és kábítószer-kereskedelem gyanújával tíz embert előállítottak. A kutatások során kristályos anyagú kábítószert, 8000 eurót, 1,5 millió forint készpénzt, a kereskedelmi tevékenységhez szükséges eszközöket (tasakokat, mérlegeket) foglaltak le a nyomozók, valamint a pervitin előállításához használható kábítószerlabor kialakításához szükséges elemeket, alkatrészeket.
    

A magyar nyomozókkal párhuzamosan a NAKA nyugati igazgatóságának rendőrei öt emberrel szemben intézkedtek és tartottak kutatásokat Szlovákiában - írták. A bevetés második napján a KR NNI debreceni, győri és pécsi egységei a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársaival Baranya és Hajdú-Bihar vármegyében három embert fogtak el és hét helyszínen tartottak kutatásokat. A TEK-re azért volt szükség, mert az információk szerint három elkövető lőfegyvereket is tárolt otthonában - közölték.
    

A nyomozók a kábítószergyanús anyagokon kívül lefoglaltak tőlük egy elektromos sokkolót, illetve öt különféle típusú fegyvert is, köztük egy lefűrészelt csövű sörétes puskát, egy Keserű forgótáras pisztolyt, egy Zoraki maroklőfegyvert, de még egy Mossberg pumpás puskát is, valamint a hozzájuk tartozó lőszereket - sorolták.
    

A KR NNI győri nyomozói jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsította meg a tizenhárom embert, többségük bűnszövetségben követte el a bűncselekményeket, néhányuknál a bűnszervezeti elkövetés is megállapítható - írták.  A közlemény szerint a szervezetet irányító 30 éves szlovák állampolgárságú férfit és élettársát, egy magyar állampolgárságú, 25 éves nőt kihallgatásukat követően őrizetbe vették a nyomozók, és kezdeményezték mindkettőjük letartóztatását, amit időközben a Győri Járásbíróság el is rendelt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

http://ujhazak.com