Kreml: alaptalanok az OPCW-misszió orosz akadályoztatásával kapcsolatos vádak

Pogár Demeter, az MTI tidósítója jelenti: A Kreml szóvivője hétfőn alaptalannak nevezte a vádakat, amelyek szerint Oroszország akadályozza, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) ellenőrei eljussanak az állítólagos vegyi támadás helyszínére a szíriai Dúmában.Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő ismételten óvott az elhamarkodott következtetésektől azzal kapcsolatban, hogy ki állhatott a dúmai incidens mögött. Emlékeztetett rá, hogy Moszkva mindig is az akadálytalan kivizsgálás híve volt.

    
Közölte: jelenleg nem folynak tárgyalások egy orosz-amerikai csúcstalálkozó előkészítéséről. Peszkov ugyanakkor hangot adott reményének, hogy az amerikai belpolitikai küzdelmek lecsendesedése nyomán "valamilyen eszmecsere megkezdődik, tekintet nélkül arra az egész veszteségre, amelyet most Washingtonból okoznak a kétoldalú kapcsolatoknak".
    

"Bizonyos információcsere folyik katonai vonalon" - válaszolta Peszkov arra a kérdésre, hogy vajon a nyugati koalíció tájékoztatta-e Moszkvát a Szíria ellen készülő katonai csapásról. Azt hangoztatta, hogy a Szíriára mért amerikai csapások eltérő megítélése nem osztotta meg Oroszországot és Törökországot, és a két ország folytatja majd az együttműködést a rendezés ügyében.
   

Peszkov szerint a Moszkva ellen meghirdetett új amerikai szankcióknak nincs közük a szíriai helyzethez, azok célja Oroszország kiszorítása a nemzetközi piacokról. A szóvivő az amerikai intézkedéseket a nemzetközi jog és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályainak megsértéseként, a tisztességtelen versenyre tett leplezetlen kísérletként és törvénytelen nemzetközi vagyontárgy-lefoglalásként értékelte.
    

Peszkov elmondta, hogy az orosz vezetés "folytatja a munkát a gazdasági stabilitás biztosítása érdekében". A szóvivő egyelőre nem kívánta kommentálni az orosz parlament alsóháza által összeállított ellenintézkedés-csomagot, amelyről első olvasatban május 15-én szavaznak majd a képviselők.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com