Krónika 1. rész

A kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének, népszerűsítésének tilalmával összefüggő törvényjavaslat általános vitájával kezdte meg szerdai ülését a parlament.Előterjesztő: a zéró tolerancia a helyes alapállás

A vitát az egyik előterjesztőként megnyitó Horváth László (Fidesz) hangsúlyozta: a kábítószer semmire nem megoldás, viszont mindent lerombol, roncs embereket, roncsolt közösségeket, majd teljes pusztulást kínál.

"Nem hiszem, hogy valóban ott tartanánk, hogy újságírók, választott politikusok vagy akár egy főpolgármester azt várja el tőlünk, hogy barátkozzunk meg azzal a gondolattal, hogy a jövőben együtt kell élnünk a kábítószerrel" - fogalmazott.

Leszögezte: ki kell mondani, hogy nem vagyunk hajlandók együtt élni a kábítószerrel, a zéró tolerancia a helyes alapállás.

A javaslat célja ezért az, hogy a jogszabályi környezetben egyrészt fegyvert adjon a terjesztéssel szemben fellépőknek, másrészt pedig pajzsot a társadalom kezébe.

Horváth László hozzátette, azzal a megközelítéssel ért egyet, amely szerint elsőként a kábítószer fizikai jelenléte ellen kell fellépni. Fontos a prevenció és a rehabilitáció is, de ezeket nem a mostani csomag tartalmazza - jelezte.

Ami kábítószerként működik, az kábítószer - fogalmazott, közölve, a javaslat szerint nem a kémiai összetétel lényeges, hanem az, hogy ki milyen szándékkal dob a piacra bódító, kábító hatású szereket.

Súlyosabb minősítéseket kaphatnak végre a kábítószerekkel kapcsolatos jogsértések, az elterelés pedig végre nem a megúszást szolgálja majd, hanem lehetőséget teremt arra, hogy ne csak a szavak szintjén akarjon valaki szakítani a kábítószerrel, hanem tegyen érte önmaga is, akár azzal is, hogy segíti a hatóságok munkáját - közölte.

Hozzáfűzte, a módosításnak köszönhetően lesznek végre eszközök az állam kezében ahhoz, hogy a bódult állapotban lévők ne jelentsenek többé veszélyt, kitilthatóvá válnak bizonyos településekről a kábítószer-kereskedők, a kábítószerből eredő vagyonok pedig nem lesznek kimenthetők.

A kritikákra reagálva a kormánypárti képviselő feltette a kérdést: miért csak a Fidesz foglalkozik ezzel a kérdéssel? Azok vitatják a javaslatot, akiknek soha semmi javaslatuk nem volt, vagy azon munkálkodtak, hogy a társadalmat befogadóbbá tegyék a kábítószerekre - nehezményezte.

Arra a felvetésre, hogy a javaslatban túlságosan domináns a büntetőpolitika, azt kérdezte: ha a kábítószer előállítása törvénytelen, hogyan kérheti bárki azt, hogy a fogyasztása megengedett legyen? Felhívta a figyelmet a kábítószerrel kapcsolatos erőszakra is, kiemelve: veszélyes azt állítani, hogy "egy füves cigi senkinek sem árt".

Nincs jó vagy rossz, könnyű vagy nehéz kábítószer, csak kábítószer van - hangsúlyozta, hozzátéve: ki kell mondani, hogy a fogyasztó nem feltétlenül áldozat, hanem sokszor maga is veszélyt jelent a társadalomra.

Kormány

Rétvári Bence, a belügyi tárca parlamenti államtitkára kiemelte: támogatják a javaslatot, amely igyekszik megóvni a következő nemzedéket a kábítószer-fogyasztás és -kereskedelem káros hatásaitól.

Kitért arra, hogy az elmúlt időszakban újfajta - sokszor ismeretlen vegyületekből álló - kábítószerek kerültek a forgalomba. Ezek az új típusú kábítószerek ráadásul sokkal olcsóbbak és könnyebben hozzáférhetők. Az ország olyan részein is terjednek, ahol eddig nem, és az egészségkárosító hatásukat még kevésbé lehet megbecsülni. Még nagyobb veszélybe került még több ember, ezért kell lépni - jelentette ki az államtitkár.

Rétvári Bence szerint ezek az új szerek még nehezebb helyzetbe hozzák az amúgy is nehéz körülmények között élőket, és sokszor kisebb bűncselekmények mögött is a kábítószerhez szükséges pénz megszerzése a valódi ok.

Az államtitkár az egyén egészségét károsító hatások mellett kitért a közbiztonság veszélyeztetésére is, arra, amikor a magukból kivetkőzött, kábítószer hatása alatt állóktól kell tartaniuk az állampolgároknak.

Rétvári Bence megbocsáthatatlannak nevezte a drogkereskedők oldalán megjelenő "pénzéhséget", és kijelentette: a börtönben a helyük. Jelezte, a hajtóvadászat folytatódni fog, azt szeretnék elérni, hogy a gyermekekre ne jelentsen veszélyt, hogy a kábítószer-bűnözők utolérik és tönkreteszik.

Az államtitkár fontosnak nevezte a fiatalok felvilágosítását, jelezve, hogy a nemzeti köznevelési portálon számos kisfilm, tananyag elérhető a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről. Felhívták az iskolák figyelmét, hogy használják ezeket a felvilágosító és elrettentő kisfilmeket - jegyezte meg.

A javaslatban szereplő kezdeményezések közül kiemelte, hogy megteremtik a lehetőséget annak, hogy 72 órára fogdába vigyék a fogyasztókat, hogy ne kelljen a törvénytisztelő polgároknak attól félniük, hogy magukból kivetkőzött, őrjöngő emberek rájuk támadnak.

A jegyzők lehetőségeit is kibővítik: ha működési engedéllyel rendelkező üzletben két alkalommal kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény történt, akkor fél vagy egyéves időtartamra be lehet majd zárni a helyet. Egyúttal fel kell tüntetni, hogy a bezárás milyen okból történt. Rétvári Bence megemlítette a vagyonelkobzás bővítését és a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak szigorítását.

Az államtitkár szólt az alaptörvény módosításáról is, amelyben szintén megjelenik a zéró tolerancia. Rétvári Bence elfogadhatatlannak nevezte, ami a baloldal kampányaiban időről-időre előkerülve bizonyos kábítószerek legalizálását célozza.

Az a cél, hogy minden magyar ember biztonságban legyen, de főként a fiatalok, akiket a kereskedők megcéloznak - hangsúlyozta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

http://ujhazak.com