KSH: 6696 gyermek született, 8782-en haltak meg júliusban

Az előzetes adatok szerint 2025 júliusában 6696 gyermek született, és 8782-en haltak meg; az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,0, a halálozásoké 18, míg a házasságkötéseké 11 százalékkal mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.Az adatok alapján júliusban 6696 gyermek született, 2,0 százalékkal, 138-cal kevesebb, mint 2024 júliusában. 8782-en haltak meg, 18 százalékkal, 1972-vel kevesebben az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás a 2024 júliusi 3920-szal szemben 2086 fő volt.

Ebben az időszakban 4324 pár kötött házasságot, 11 százalékkal, 536-tal kevesebb, mint egy évvel korábban - tették hozzá.

Közölték azt is, hogy január–júliusban 41 686 gyermek jött világra, 6,9 százalékkal, 3106-tal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában, ezen belül januárban 4,2, február–márciusban 8,6, április–májusban 12, június–júliusban pedig 2,1 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2024 azonos időszakaiban.
A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,30, egy évvel korábban 1,37 volt - írták.

Úgy folytatták, hogy január–júliusban 73 692-en haltak meg, 0,2 százalékkal, 129-cel többen az egy évvel korábbinál. Januárban 7,8, februárban 0,7, márciusban 7,2, április–júniusban 1,1 százalékkal többen, míg júliusban 18 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos hónapjaiban. A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 32 006 fő volt, 11 százalékkal több az előző évi 28 771 fős értéknél - közölték.

A KSH adatai szerint január–júliusban 24 608 pár kötött házasságot, 5,6 százalékkal, 1459-cel kevesebb az egy évvel korábbinál. Januárban 4,4, februárban 14, március–áprilisban 3,9, június–júliusban 9,5 százalékkal kevesebb, míg májusban 2,4 százalékkal több házasságkötés történt, mint 2024 azonos hónapjaiban.

Ebben az időszakban ezer lakosra 7,5 élveszületés és 13,3 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb, míg a halálozási arányszám 0,1 ezrelékponttal magasabb volt, mint 2024 január–júliusában.

A természetes fogyás 0,6 ezrelékponttal, 5,8 ezrelékre nőtt, ezer élveszületésre 3,1 csecsemőhalálozás jutott, amely 1,1 ezrelékponttal alacsonyabb az előző év azonos időszakinál - tették hozzá.

A házasságkötési arányszám 4,4 ezrelék volt, 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban - olvasható a jelentésben. Kitértek arra is, hogy 2024 augusztus és 2025 július között 74 405 gyermek született, 5855-tel, 7,3 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.

Mint írták, 127 599-en haltak meg, 540-nel, 0,4 százalékkal többen, mint a megelőző 12 hónapban. A KSH szerint 45 102 pár kötött házasságot, 4527-tel, 9,1 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com