KSH: csökkent a természetes népességfogyás az első kilenc hónapban

A közlemény szerint 2016 első kilenc hónapjában 68 802 gyermek született, 0,2 százalékkal kevesebb, mint 2015. január-szeptemberben.

Az elhunytak száma 92 437 volt, ami az előző évihez mérten 7,6 százalékkal esett vissza, vagyis lényegesen kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban.



A születések számának kismértékű csökkenése és a halálozások lényeges mérséklődése miatt a természetes fogyás a 2015.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

január-szeptemberi 31 160-nal szemben 2016 első kilenc hónapjában 23 635 volt, ami 24 százalékos csökkenést jelent. Ezer lakosra 9,4 élveszületés és 12,6 halálozás jutott.

Az előbbi nem változott, utóbbi egy ezrelékponttal alacsonyabb az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás mutatója egy ezrelékponttal 3,2 ezrelékre csökkent - áll a közleményben. Az év első kilenc hónapjában ezer élveszületésre 4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékpontos mérséklődés az előző év január-szeptemberéhez képest.

A 2016 első három negyedévében anyakönyvezett 42 459 házasságkötés számottevően, 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Különösen a szezonon kívül eső február-áprilisi időszak emelkedése volt jelentős (35 százalék).

A szezon csúcsát jelentő augusztusban viszont 17 százalékos visszaesést regisztráltak, ugyanis idén ebben a hónapban eggyel kevesebb hétvége volt az előző évihez képest, és az augusztus 20-i ünnepnap is szombatra esett. A házasságkötési arányszám 5,8 ezrelékes értéke 0,6 ezrelékponttal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com