KSH: decemberben 7366 gyermek született, 11 940-en haltak meg

Az előzetes adatok szerint 2022 decemberében 7366 gyermek született, és 11 940-en haltak meg. 2022-ben a születések száma 5,0, a halálozásoké 13, a házasságkötéseké pedig 11 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-t.2022 decemberében 7366 gyermek született, amely 0,5 százalékkal, 34 újszülöttel több az egy évvel korábbinál - írták. Hozzátették: 11 940-en haltak meg, 28 százalékkal, 4542-vel kevesebben, mint 2021 decemberében. A KSH szerint a jelentős csökkenés oka a koronavírus-járvány negyedik hullámának 2021 decemberi magas bázisértéke.
    

A járvány előtti utolsó év, 2019 azonos időszakához képest 6,5 százalékkal, 730 fővel többen haltak meg. A természetes fogyás a 2021 decemberi 9150-nel szemben 4574 volt. Közölték azt is, hogy 2798 pár kötött házasságot, ez 36 százalékkal, 1560-nal kevesebb a 2021 decemberinél. Mint írták, 2022-ben 88 400 gyermek jött világra, 5,0 százalékkal, 4639-cel kevesebb, mint az előző évben.

Január-áprilisban 11, augusztus-novemberben 7,6 százalékkal csökkent, míg május-júliusban 4,1, decemberben pedig 0,5 százalékkal nőtt a születések száma 2021 azonos időszakához viszonyítva.
   

A teljes termékenységi arányszám 1 nőre becsült értéke 1,52 volt a 2021. évi 1,59-hoz képest - tájékoztatott a KSH. Tavaly 135 700-an haltak meg, 13 százalékkal, 19 921-gyel kevesebben, mint az előző évben. A halálozások száma januárban 4,5, március-júniusban 21, szeptember-decemberben pedig 18 százalékkal csökkent, míg februárban 4,9, július-augusztusban 6,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
    

Megjegyezték, hogy a születések száma a halálozásokénál kisebb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 47 300 fő volt, ami 24 százalékkal alacsonyabb az előző év 62 582 fős értékénél. Tavaly 64 100 pár kötött házasságot, 11 százalékkal, 7930-cal kevesebb, mint egy évvel korábban. Január-áprilisban 10, június-decemberben 13 százalékkal kevesebb, májusban pedig 3,7 százalékkal több frigyet regisztráltak, mint 2021 azonos hónapjaiban.
    

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 14,0 halálozás jutott. Az élveszületés 0,5, a halálozás 2,0 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2021-ben, ennek következtében a természetes fogyás 1,6 ezrelékponttal 4,9 ezrelékre mérséklődött. Ezer élveszületésre 3,6 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékponttal több, mint az előző évben.
    

A házasságkötési arányszám 6,6 ezrelék volt, így 0,8 ezrelékponttal maradt el az előző évitől. A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege mérsékelte a természetes fogyásból eredő népességcsökkenést, ennek eredményeként a 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma 2022 végén 9 millió 678 ezer volt - olvasható a KSH közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét - közölték a police.hu oldalon hétfőn.

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

http://ujhazak.com