KSH: nőtt a természetes fogyás az év első két hónapjában

Növekedett a természetes fogyás 2019 első két hónapjában, miután 5,1 százalékkal kevesebb gyermek született és 11 százalékkal többen haltak meg az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken az MTI-vel.A közleményben azt írták, 2019 első két hónapjában 13 891 gyermek született, 745-tel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Januárban 5,4, februárban 4,7 százalékkal kevesebb volt az élve születések száma 2018 azonos hónapjaihoz képest. 2019. január-februárban 26 106-an haltak meg, 2485-tel többen, mint az előző év azonos időszakában. Idén januárban 20, februárban 1,8 százalékkal többen hunytak el, mint egy évvel korábban. A növekedés hátterében a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhat - tették hozzá.

    
Kiemelték, mivel a születések száma csökkent, a halálozások száma pedig jelentősen emelkedett, a természetes fogyás 36 százalékkal, 3230 fővel több, mint egy évvel korábban. A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma csökkent: 3319 pár házasodott össze, 72-vel kevesebb, mint tavaly ilyenkor.
    

Ezer lakosra 8,8 élve születés és 16,5 halálozás jutott. Az előbbi 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 1,6 ezrelékponttal magasabb volt az előző év azonos időszakára számított értéknél. Ennek eredményeként a természetes fogyás 0,2 ezrelékponttal, 7,7 ezrelékre nőtt. Az év első két hónapjában ezer élve születésre 3,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos növekedést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám 2,1 ezrelékes értéke nem változott az előző év azonos időszakához képest - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com