KSH: novemberben 6196 gyermek született, és 10 267 ember halt meg

Az előzetes adatok szerint 2024 novemberében 6196 gyermek született és 10 267 ember halt meg; az előző év azonos időszakához képest a születések száma 8,4, a halálozásoké 4,7, a házasságkötéseké 12 százalékkal mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.A közlés szerint 2024 novemberében 6196 gyermek született, 8,4 százalékkal, 569-cel kevesebb, mint 2023 novemberében. Ebben az időszakban 10 267 ember vesztette életét, 4,7 százalékkal, 503-mal kevesebb az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás a 2023 novemberi 4005-tel szemben 4071 volt.

Házasságot 2724 pár kötött, ami 12 százalékkal, 382-vel kevesebb, mint egy évvel korábban.

2024 január-novemberben 71 094 gyermek jött világra, 9,6 százalékkal, 7522-vel kevesebb a 2023 január-novemberinél. Ezen belül január-márciusban 9,1, április-májusban 6,8, június-augusztusban 14, szeptember-novemberben 7,4 százalékkal kisebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos időszakaiban.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,38, egy évvel korábban 1,52 volt. A jelentés szerint 115 176-an haltak meg, 0,3 százalékkal, 341-gyel kevesebben az egy évvel korábbinál. Január-februárban 1,1, július-szeptemberben 7,9, októberben 0,2 százalékkal többen, március-júniusban 5,7, novemberben 4,7 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakaiban.

A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 44 082 fő volt, 19 százalékkal több a 2023 január-novemberi, 36 901 fős értéknél.
Házasságot ebben az időszakban 44 550 pár kötött, ami 6,2 százalékkal, 2923-mal kevesebb az egy évvel korábbinál. Január-februárban 27, április-májusban 3,2, augusztusban 2,0 százalékkal több, márciusban 1,9, június-júliusban 14, szeptember-novemberben 18 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak 2023 azonos időszakaihoz képest.

Ezer lakosra 8,1 élveszületés és 13,1 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,8 ezrelékponttal alacsonyabb, míg a halálozási arányszám közel azonos volt, mint 2023 január-novemberében. A természetes fogyás 0,8 ezrelékponttal 5,0 ezrelékre nőtt. Ezer élveszületésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,8 ezrelékponttal meghaladta az előző év azonos időszakit. A házasságkötési arányszám 5,1 ezrelék volt, 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

A jelentésben közölték azt is, hogy 2023 december és 2024 november között 77 703 gyermek született, 8345-tel, 9,7 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál. Ebben az időszakban 127 835-en haltak meg, 313-mal, 0,2 százalékkal kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban, továbbá 47 216 pár kötött házasságot, ami 3043-mal, 6,1 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com