KSH: novemberben 7740 gyermek született, 14 984-en vesztették életüket

Az előzetes adatok szerint novemberben 7740 gyermek született, és 14 984-en haltak meg, tavaly novemberhez viszonyítva az élveszületések száma 4,2 százalékkal nőtt, a halálozásoké 9,7 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.Kifejtették: novemberben 7740 gyermek született, 4,2 százalékkal, 315 újszülöttel több, mint 2020 novemberében. 14 984-en vesztették életüket, 9,7 százalékkal, 1606-tal kevesebben, mint 2020 novemberében. A jelentős csökkenés oka a koronavírus-járvány második hullámának magas novemberi bázisértéke - jegyezték meg, hozzátéve, hogy 2019 azonos időszakához képest viszont 49 százalékkal, 4897-tel többen haltak meg.
    

A halálozások száma elmaradt a tavalyitól, miközben a születések száma kismértékben meghaladta azt, ennek következtében a természetes fogyás 21 százalékkal csökkent, és a 2020.

novemberi 9165-tel szemben 7244 volt. Novemberben 3866 pár kötött házasságot, ami 6,2 százalékkal, 227-tel több a tavaly novemberinél. Az év első 11 hónapjában 85 479 gyermek jött világra, ez 0,4 százalékkal, 346 újszülöttel több, mint a tavalyi év első 11 hónapjában. Ezen belül januárban 9,4, április-júliusban 2,0 százalékkal kevesebben, míg február-márciusban 5,8, augusztus-novemberben 2,8 százalékkal többen születtek, mint 2020 azonos hónapjaiban.
    

A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,59 volt a 2020. január-novemberre számított 1,57-hoz képest. Az év első 11 hónapjában 138 014-en haltak meg, ami 11 százalékkal, 14 166-tal meghaladta az egy évvel korábbit. Január-februárban 12, március-áprilisban 51, május-júliusban 9,2 százalékkal többen, augusztus-szeptemberben 0,2, október-novemberben 8,7 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.
    

A halálozások száma a születésekénél nagyobb mértékben emelkedett, ennek következtében a természetes fogyás a 2020. január-novemberi 38 715-tel szemben 52 535 volt, ami 36 százalékos emelkedést jelent. Az év első 11 hónapjában 67 685 pár kötött házasságot, ez 6,1 százalékkal, 3902-vel több az egy évvel korábbinál. Január-februárban 7,0, augusztus-októberben 13 százalékkal kevesebb, márciusban 5,2, április-júliusban 33, novemberben 6,2 százalékkal több frigyet regisztráltak, mint 2020 azonos hónapjaiban.
    

Ezer lakosra 9,6 élveszületés és 15,5 halálozás jutott az év első 11 hónapjában. Az élveszületések aránya közel azonos, a halálozásoké 1,7 ezrelékponttal magasabb volt a 2020. január-novemberinél, ennek következtében a természetes fogyás 1,6 ezrelékponttal, 5,9 ezrelékre emelkedett. 2021 első 11 hónapjában ezer élveszületésre 3,2 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékponttal kevesebb az előző év azonos időszakinál.
    

A házasságkötési arányszám 7,6 ezrelék volt, ez 0,5 ezrelékponttal meghaladta 2020 azonos időszakáét. Az elmúlt tizenkét hónap népmozgalmi folyamatait tekintve, azaz 2020. december és 2021. november között a születések száma 0,2 százalékkal csökkent, a halálozásoké 15, a házasságkötéseké 6,0 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com