KSH: több születés és halálozás az első tizenegy hónapban

Nőtt a természetes fogyás mértéke 2020 első tizenegy hónapjában annak ellenére, hogy 4,4 százalékkal több gyermek született és 3,3 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel. Novemberben az előző év azonos időszakához képest jelentősen többen haltak meg és nagyobb volt a természetes fogyás.A közleményben kiemelték: az előzetes adatok szerint 2020 novemberében az élveszületések száma kismértékben, 0,3 százalékkal, a halálozásoké viszont jelentősen, 52 százalékkal emelkedett 2019 azonos hónapjához képest (15 366 volt). 2000. január óta ez a legmagasabb havi halálozási szám, azt akkor a tetőző szezonális influenzajárvány okozta.

A havi természetes fogyás 8032 fő volt, ami 2019 novemberéhez képest 190 százalékos növekedést jelent.

    
Január-februárban 8,8, március-májusban 2,3, júniusban 9,1, július-augusztusban 2,6, szeptember-novemberben pedig 3,4 százalékkal több volt az élveszületések száma 2019 azonos időszakaihoz viszonyítva. A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,56 volt a 2019. január-októberre számított 1,49-hez képest.
    

Idén januártól november végéig 122 302-en haltak meg, 3909-cel többen, mint az előző év azonos időszakában. Január-februárban 13, május-júliusban 2 százalékkal kevesebben, március-áprilisban 1,8, augusztus-szeptemberben 2,5, októberben 16, novemberben pedig 52 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbinál.
    

Kiemelték: az elhunytak számának október-novemberi, jelentős mértékű emelkedése következtében a természetes fogyás 37 327 fő volt, ami a 2019. január-novemberi 36 981 főhöz képest 0,9 százalékos növekedést jelent. A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma csökkent 2020 novemberében: 3661 pár házasodott össze, 595-tel kevesebb, mint 2019 novemberében. Január-márciusban 101, áprilisban 8,9, szeptember-októberben 8,3 százalékkal több házasságot, míg május-augusztusban 15, novemberben pedig 14 százalékkal kevesebbet anyakönyveztek, mint egy évvel korábban.
    

Ezer lakosra 9,5 élveszületés és 13,1 halálozás jutott január-novemberben. Az előbbi adat 0,4 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél. A természetes fogyás 4,2 ezrelékes értéke csak kismértékben volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az év első tizenegy hónapjában ezer élveszületésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos csökkenést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám (az ezer lakosra jutó házasságkötések száma) 7,2 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál - olvasható a KSH közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com