Kucsák László (KDNP): a túlélők utat mutatnak nekünk

Tanulni kell az elhurcoltak szenvedéséből, erőt meríteni bátorságukból, a túlélők utat mutatnak nekünk - hangoztatta Kucsák László kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombaton Budapesten, a második világháború végén Szovjetunióba hurcolt sok százezer magyar politikai rab és kényszermunkás emléknapja alkalmából tartott rendezvényen. A kormánypárti politikus felidézte, hogy az ártatlanul elhurcoltak embertelen körülmények között szenvedtek a szovjet internáló táborokban és kényszermunkán, amikor pedig évek múltán hazatérhettek, megaláztatás, zaklatás lett osztályrészük, beszélni sem volt szabad tragédiájukról. Az Országgyűlés 2012-ben adósságot törlesztett azzal, hogy november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává tette. 1953-ban ezen a napon a rabok egy nagyobb, mintegy másfélezer fős csoportja térhetett vissza hazájába - tette hozzá Kucsák László.

Boross Péter volt miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke emlékbeszédében rámutatott: évtizedeken át diktatórikus eszközökkel torzították el a magyar valóságot, elhomályosították az igazságot, szinte szégyen volt magyarnak születni.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Néha még a jó szándékúak se tudják, mi volt az igazság - mondta, hozzáfűzve: ezért van szükség arra, hogy feléledjen, megerősödjön bennünk az igazságkeresés.

A nyugati nagyhatalmak a kelet-európai régiót a Szovjetuniónak adták, a kegyetlen diktatúra gépezete pedig nem csak hadifoglyokat ejtett, de példátlan módon tömegével rabolta el a civileket, mert vezérének produkálni kellett foglyokat és elmarasztaló ítéleteket. Nincs magyarázat arra, hogy miért őket, és miért így - fogalmazott a szónok.

Akik túlélték és hazajöttek, példát mutattak hitből és magyarságból. Ami velük történt az mások által végrehajtott tragédia. A második világháborút nem érdemelte meg a nemzet. Ha nem idézzük fel történelmünket, akkor megismétlődhet - figyelmeztetett Boross Péter. A volt kormányfő szerint az, ami 1990-ben ért véget, nem ismétlődhet meg soha többet.

Szakály Sándor történész, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója beszédében hangsúlyozta: a múltat fel kell tárni, be kell vallani és be kell mutatni. Legyünk büszkék arra, hogy van hazánk, vannak magyarok! - hangoztatta a szónok. Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban Volt Magyar Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (Szorakész) elnöke méltatta, hogy a parlament négy évvel ezelőtti döntésével - az állami ünnep rangjára emelt emléknappal - sikerült áttörni a hallgatás falát. A nemzet nagy sikere ez a nap: feldolgozzuk a múltat, és nem hagyjuk megismétlődni a gyalázatot - tette hozzá az elnök. A kettős mérce miatt ma Nyugaton kell elmagyarázni, hogy nemcsak a fasiszta diktatúra volt elnyomó, hanem a kommunista is - jegyezte meg Menczer Erzsébet.

A Szorakész és a Gulág Emlékbizottság által a 2015 és 2017 közötti Gulág Emlékév keretében szervezett szombati megemlékezés az egykori szovjet politikai rendőrség, a GPU budapesti, Városligeti fasor 4. szám alatti épülete előtt kezdődött és az Andrássy út 60. számú épületnél ért véget, amely a második világháború alatt a nyilas Hűség Háza, majd a kommunista államvédelmi hatóságok székhelyéül szolgált. A mintegy másfélszáz megemlékező zenés kegyeleti sétával vonult át a Városliget fasorból az Andrássy úti épülethez, amelyben ma a Terror Háza Múzeum működik. Mindkét épületben sokakat végeztek ki, gyilkoltak meg.

A rendezvényen koszorúkat helyeztek el és gyertyát gyújtottak az áldozatok emlékére. A megemlékezők transzparensein olvasható feliratok szerint Magyarországról több mint 800 ezer embert hurcoltak a Szovjetunióba, 1945 és 1956 között egymillió ember ellen indult eljárás Magyarországon. A Gulág áldozatainak száma 60 millió, a kommunizmusé 100 millió. Egyes kutatások szerint a Magyarországról elhurcoltak közül mintegy 300 ezren életüket vesztették a megpróbáltatásokban, a túlélők nagyobb része pedig csak a szovjet diktátor, Sztálin 1953-as halála után térhetett haza.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környéki drogkereskedelmet működtető dílereken ütött rajta a rendőrség.

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

Miután megölte, majdnem két hétig még vele élt.

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Börtönbe kellett volna vonulnia.

Autóba ültették, majd fogva tartották

Autóba ültették, majd fogva tartották

Emberrablás bűntett miatt indult nyomozás a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

http://ujhazak.com