Külföldieket bántalmazó biztonsági őrök ellen emeltek vádat

Végrehajtandó börtön- illetve fegyházbüntetést kér négy, külföldieket bántalmazó biztonsági őrre a Fővárosi Főügyészség.Az MTI-hez pénteken eljuttatott sajtóközleményben a főügyészség azt írta: a négy vádlott egy budapesti, VII. kerületi szórakozóhely biztonsági szolgálatának tagjai voltak, ahol tavaly június 4-én egy Magyarországon élő és dolgozó brazil férfi szórakozott két szintén brazil barátjával.

A három brazil vendég, miután távozott a szórakozóhelyről, az utcán beszélgetett. A biztonsági őrök egyike megpróbálta őket távozásra bírni, majd miután ott maradtak, röviddel hajnali három óra előtt az egyik vádlott, egy 39 éves őr is odament, és a brazilokat gázsprayvel lefújta.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ettől ketten elmentek, az egyik sértett azonban az utca túloldaláról felháborodottan gesztikulált, mutogatott a biztonsági őrök felé. Ezt látva egy másik, 41 éves őr odament hozzá, és szintén gázsprayvel közvetlen közelről az arcába fújt.

A sértett ezután is a helyszínen maradt, ahol több mint 15 percen át igyekezett a szemébe fújt permetet kitörölni. Eközben időnként továbbra is a biztonsági őrök felé gesztikulált, majd egy közeli konténerből kivett egy üres italosüveget.

Ezután három őr körbevette, a 41 éves vádlott gázsprayvel ismét felé fújt, mire a sértett a nála lévő üveget felemelte, de a főügyészség szerint azzal nem támadott vissza. Az egyik őr azonban hátulról elkapta, a nyakát fojtófogásba szorította és a sértett fejét többször, erősen egy épület falába verte, majd az ütésektől elkábult sértettet a földre dobta.

A támadók közül hárman tovább bántalmazták a földre került külföldit. Egyikük a békítő szándékkal közbelépni igyekvő brazil barátját is megütötte és erősen megrúgta, majd társa gázsprayvel lefújta a sértettet, "viperával" megfenyegette, a távozás közben pedig egy másik őr tarkón is ütötte. Az összevert sértett a főügyészségi közlemény szerint a hosszabb bántalmazástól életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Ezért három támadót életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, a másik sértettet megrúgó őrt ezen túl súlyos testi sértés bűntettének kísérletével is, a gázsprayt használó és viperával fenyegető férfit - előélete miatt többszörös visszaesőként - pedig felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolták meg. A főügyészség velük szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására és biztonsági őri foglalkozástól eltiltásra tett indítványt a Fővárosi Törvényszékhez benyújtott vádiratában.

A gázsprayt használó 41 éves férfi esetében indítványozták, hogy ne lehessen feltételes szabadságra bocsátható, illetve rendeljék el egy korábbi, felfüggesztett börtönbüntetésének a végrehajtását is. A nyomozás korábbi szakaszában a vádlottak bűnügyi felügyelet alatt álltak, két támadó egy ideig letartóztatásban is volt - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com