Különleges lények a magyar hitvilágból

Őseink nagyon sokáig hittek a garabonciás, a markoláb, a szépasszony, a táltos és a lidérc létezésében.Természetfeletti, pogány hiedelmek, legendák után általában az idegen kultúrákban kutatunk, pedig az ősi magyar hitvilágban is akadt néhány teremtmény, amelyekben nagyon hosszú ideig hittek az emberek, hiszen a kereszténység felvétele előtt a sámánizmus egyfajta magyarosított változatában hittek, ám erről sajnos nincs egységes összefoglaló, csak néhány elmélet.

A különféle teóriákból azt tudjuk, hogy az egykori nomádok háromszintű modellt képzeltek el: a felső világot, ahol a jó szellemek vannak, a középső világot az emberekkel és a földön élő természetfeletti lényekkel, illetve az alsó világot, ahol a rossz szellemek tanyáznak. Ezeket a szinteket az égig érő fával vagy, avagy világfával jelképezték.

Habár az ősmagyarságról gyakran esik szó, arról sok magyar mégsem hallott még, hogy elődeink milyen különleges lényekben hittek.

Markoláb: Az ősmagyarok úgy gondolták, hogy a nap- és holdfogyatkozás azért következik be, mert egy sárkány-, kutya- vagy farkastestű teremtmény megeszi az égitesteket. Napfogyatkozáskor az emberek fogtak egy fehér tálat, amibe tiszta vizet töltöttek, majd rettegve nézték az égbolt tükörképét, amin a szörny bekebelezi a Napot.

Ilyenkor az őseink a kutat gondosan lezárták, hogy az ne jelenthessen átjárót az alvilág és a földi világ között. Szintén ezt tették annak érdekében, hogy a Nap előtt elszálló démon vizelete ne mérgezze meg az ivóvizet, ami halált hozna az emberekre és a jószágokra.

Anno a gyerekeket is gyakran ijesztgették a kitalált lénnyel. Különösen a palócoknál volt szokás, hogy a felnőttek azt mondták a rosszalkodó lurkóknak, hogy: „Vigyázz, mert elvisz markoláb!”

Néhány forrás szerint ebben valójában nem hittek a felnőttek, tehát csak azt akarták elérni, hogy a gyerekek ne másszanak a kútba, ne kószáljanak egyedül a sötétben.

Garabonciás: Az ősi elképzelés szerint a garabonciás egy jól iskolázott vándordiák képben alakot öltő, természetfeletti lény, aki nagyon jól ismeri a fekete mágiát. A vele kapcsolatos hiedelmek arról szólnak, hogy egyszer csak beállított a parasztházakhoz, ahol tojást kért a ház tulajdonosától.

Ha nem kapott tojást, akkor jégeső és vihar jelezte a dühét. Az elődeink szerint ez úgy történt, hogy a lény fogott egy könyvet, amiből megidézett egy sárkányt, majd azon lovagolva, annak farkával leszakította a fákat és a házak tetejét.

A legendák szerint a harangozással és a kutyaugatással el lehetett űzni a garabonciást. A mondák szerint a sárkány egy víziállatból, vagy más sárkányból született, aki hét éven át hordta és szoptatta. Hét vagy tizenhárom éven keresztül az emberi szemtől rejtve, kígyó alakjában nevelkedett, és sárkövet nyalogatott, ha megéhezett. A garabonciás erről a rejtekhelyről hívta elő a sárkányt, akivel társulva, együtt okoztak természeti katasztrófákat.

Szépasszony: Az ősmagyar hiedelmek szerint, a szépasszonyok hosszú hajú, fiatal lánydémonok, akik csupa bűnös dolgot tesznek, például az ördöggel hálnak, elcsábítják a falvak férfijait, újszülött babákat rabolnak el, cserélnek ki, az elhagyott csecsemőt megszoptatják, akinek emiatt „zöld megy a gyomrából”.

Ezek az emberszerű, szellemi lények csoportosan, fehér ruhában jártak, buja táncmulatságokat tartottak, énekeltek, esténként pedig a patakban fürdőztek. Őseink abban is hittek, hogy a szépasszonyok elkötik a lovakat az éjszakai tivornyákhoz, ezért mákot szórtak az istálló elé, hogy a lovak biztonságban legyenek.

A lény gyakori megjelenési formájának tartották a szelet és a madarakat. Elődeink abban is hittek, hogy a szépasszonyok okozzák a különféle betegségeket, de csak azokat sújtják kórsággal, például bőrbetegségekkel, lábfájásokkal, akik megzavarták a szeánszokat, vagy beléptek az általuk kitaposott körbe.

Gyakran előfordult, hogy a szépasszonyokat és a boszorkányokat egy lapon emlegették, és még a középkosi boszorkányperek esetében is használták a lény elnevezését.Lidérc: A lidércet lúdvércként is emlegették az ősmagyarok, akik abban hittek, hogy ez a démon ráül az emberre, akinek megnyomja és „megszopja”, vagyis megduzzasztja a mellbimbóit, esténként pedig a vérét issza.

A lidércet nem szabad összekeverni a lüdérccel, ami a legendák szerint egy ember (általában régi szerető, elhunyt házastárs) alakjában megjelenő, tüzet szóró szexdémon. A lidérc megítélése a XX. században változott, ugyanis akkor már tyúk alakban ábrázolták, vagyis nevetség tárgyává tették, ugyanis az emberek már kevésbé féltek tőle.

Ehhez az adta az alapot, hogy az ősmagyarok hittek a lidérccsirkében, ami a segítőszellemek legelterjedtebb formája volt. Ez a lény gazdaggá tette a tulajdonosát, ha az cserébe az ördöggel állt össze. Megszabadulni tőle nem lehetett, végül pedig megbetegítette a gazdáját.

Táltos: Az ősi magyar hitvilágban azt a természetfeletti képességekkel rendelkező embert nevezték táltosnak, aki kapcsolatot tudott teremteni a különböző világok között. A pogány vallás papjaként, kiválasztottnak tekintették, akinek hatalmas volt a tekintélye.

Egyes források szerint a táltos és a sámán szinonima, míg más források szerint két különböző tisztségről van szó. Amit még tudni lehet a táltosokról az, hogy születésük pillanatában tudni lehetett valakiről, hogy az, mert például eggyel több ujjal született, eggyel több foga volt, vagy aranyhajjal- és foggal rendelkezett, esetleg csillag alakú anyagjegy jelent meg a vállán.

Abban az esetben, ha a bába a szülésnél elszólta magát, hogy az újszülött táltos, akkor a kisfiú hét éves korában eltűnt. Táltosnak tehát senkit sem lehetett kiképezni vagy átnevelni, hanem erre a tisztségre születni kellett.

A fehér ruhát viselő táltos tudott jósolni, befolyásolta az időjárás, az utóbbira lángok, lovak vagy bikák alakjában is képes volt. Szintén az ő dolga volt a tanácsadás, ismerte a füveket, értett a testi-lelki gyógyításhoz és orvoslással is foglalkozott, de a történelmet, a hagyományokat, a jogot és a botanikát is ismerte. A táltos a spirituális kiteljesedését gyakran dobszóval tette teljessé. Állítólag a magyar vezérek, valamint minden Árpád-házi király táltos volt.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)