Különös emberek, akiknek örök rejtély maradt a személyazonossága

Soha nem derült ki, hogy ki volt Allen, a 401-es autópálya utasa, Neil Dovestone, Julie Doe és a Könnycseppes erőszaktevő.Még napjainkban is előfordul, hogy a modern DNS vizsgálatok és fejlett nyomozási technikák ellenére, néhány ügy kifog a hatóságokon. Ez történt az alábbi esetekben is, amelyekkel kapcsolatban máig nem sikerült kideríteni a bennük szereplő rejtélyes emberek személyazonosságát.

Allen: 1976 és 1977 között tartotta rettegésben a michigan-i Oakland lakosságát az „Oakland megyei gyilkos”, aki összesen négy gyereket rabolt el és ölt meg. A hatóságok soha nem azonosították a gyilkost.

Egy rejtélyes férfi, „Allen” azonban felvette a kapcsolatot a pszichiáter Bruce Danto-val, akinek arról beszélt, hogy a gyerekgyilkos a szobatársa, „Frank”, és erről fotográfiai bizonyítéka van, amit átad, ha cserében mentességet kap.

A két férfi találkozót beszélt meg a helyi meleg bárba, ahova azonban nem Danto ment el, ugyanis ő értesített egy rendőrt, Jerry Tobiast. A pszichiáter nevében Tobias ment el a találkozóra. A bárban egy ismeretlen meg akarta hívni egy italra Tobiast, de úgy tűnt, mintha az idegen támadni készülne, ezért a rendőr megvédte magát.

Az ismeretlen elmenekült. A feltételezések szerint ez a személy lehetett Allen, aki soha többé nem jelentkezett.Az 401-es autópálya utasa: 2004. április 22-én baleset történt a 401-es autópályán. Egy Toyota Corolla hátulról belerohant egy Purolator teherautóba, és kigyulladt. A Toyota sofőrje, Suimi Habteab el tudott menekülni, de az utasa, egy nő, aki állítása szerint a felesége volt, a felismerhetetlenségig összeégett az autóban.

A hatóság gyanúsnak találta a balesetet, ugyanis egy ilyen kisebb ütközés esetében nem valószínű, hogy így kigyullad egy autó, ezért nem lehetett kizárni, hogy Habteab szándékosan hajtott bele a teherautóba.

Ezt a gyanút erősítette, hogy a nyomozás során kiderült, Habteab korábban Purolator sofőrként dolgozott, majd jogtalan felmondás miatt beperelte a céget. Arra is fény derült, hogy a Toyota belsejére benzint locsoltak, a törvényszéki vizsgálatok pedig megállapították, hogy az áldozat már az ütközés előtt halott volt.

Habteabot gyújtogatásért és egy testtel történő méltatlan bánásmódért ítélték el. Az, hogy ki volt az áldozat, a mai napig rejtély, ugyanis a nyomozók csak annyit derítettek ki róla, hogy nem lehetett Habteab felesége, hiszen a férfi soha nem nősült meg.Neil Dovestone: 2015. december 11-én jelent meg egy idős férfi az angliai Greenfieldben található Clarence kocsmában, ahol afelől érdeklődött, hogy melyik úton lehet a leggyorsabb felsétálni a hegy tetejére, annak ellenére, hogy nem túrázáshoz volt öltözve.

Az idegen holttestét másnap találták be a Saddleworth Moor tetején. Kiderült, hogy a halálát sztrichnint okozta. A vizsgálat során 130 fontot és vonatjegyeket találtak nála, ami alapján megállapították, hogy Londontól 320 kilométert utazott. Személyi igazolvány nem volt nála.

Mivel az idős embert utoljára a Dovestone-víztározó közelében látták, ezért elnevezték Neil Dovestone-nak. A legértékesebb nyom, amit a hatóság nála talált, egy üres palack tiroxin-nátrium volt, amit csak Pakisztánban gyártanak, ám ez is kevés volt ahhoz, hogy a nyomozók kiderítsék a férfi valódi személyazonosságát.A Könnycseppes erőszaktevő: Los Angelesben két évtizeden át terrorizálta az embereket egy latin férfi, aki legalább 39 szexuális támadást követett el. Az áldozatok egy könnycsepp tetoválásról beszéltek, ezért a tettest elnevezték „Könnycseppes erőszaktevőnek”.

Az ismeretlen elkövető első ismert támadása 1995-ben volt, majd hat év tétlenség után újabb esetek történtek, 2011 és 2013 között pedig DNS-bizonyíték támasztotta alá, hogy 2011 és 2013 között is ő követett el szexuális támadást.

A bíróság Luis Lorenzo Vargast ítélte el az ügyben, de 2015 novemberében a DNS-tesztből kiderült, hogy nem ő a „Könnycseppes erőszaktevő”, ezért szabadon engedték. Azóta sem derült ki, hogy ki a valódi elkövető.Julie Doe: 1988. szeptember 25-én egy bomlásnak indult holttestet találtak a floridai Lake County erdős területén. Mivel az áldozatnak mellimplantátumai voltak, ezért azt feltételezték, hogy nő lehet, de ennél több nem derült ki róla.

Az ügyet 2015-ben újra elővették, és DNS-vizsgálatokat végeztek. Ezek eredménye meglepő fordulatot hozott, ugyanis kiderült, hogy az áldozatnak valójában férfi DNS-e volt és transznemű. A Julie Doe névre keresztelt ismeretlen nem átalakító műtéten eshetett át, ezért feltétezhették 1988-ban, hogy nő. Mindennek ellenére a személyazonosságát homály fedi.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com