Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés tárgyalása kezdődött Zalaegerszegen

Az előkészítő ülésen mindkét vádlott tagadott, nem fogadta el az ügyész felajánlotta büntetést sem azon a zalaegerszegi tárgyaláson, amelyen egy férfit és a párját szállásadójuk különös kegyetlenséggel elkövetett meggyilkolásával vádolnak.A 39 éves férfi és 45 éves, hétgyermekes élettársa a vád szerint tavaly februárban halálra verte az őket zalaegerszegi házába befogadó idős férfit. A keddi előkészítő ülésen - majd a folytatásként megkezdett első tárgyaláson - távmeghallgatással, a szombathelyi és a kalocsai börtönből vettek részt a többszörösen büntetett előéletű vádlottak, de mindketten tagadtak, nem fogadták el az ügyészség által a tárgyalás mellőzésével javasolt 20-20 év fegyházbüntetést.

   
A vádirat szerint a házban tavaly februárban vendégeskedett a 39 éves férfi testvére, akivel mindannyian együtt italoztak. A testvér este lefeküdt abban a szobában, ahol a pár akkor héthónapos közös gyermeke is aludt. A ház tulajdonosa és a befogadott pár időközben összevesztek, a hangoskodásra a csecsemő is felébredt, akit a testvér próbált nyugtatgatni. A veszekedés azonban egyre durvábbá vált, a férfi arcul ütötte szállásadóját, aki ezután be akart menni a saját szobájába.
    

A befogadott pár követte a ház tulajdonosát, akit a szobában bántalmazni kezdtek; a földre került, jajveszékelő áldozatukat ütötték, rúgták és taposták. A testvér telefonon a rendőrséget akarta hívni, de a készüléket a fivére elvette tőle, a hívást pedig megszakította. Miután az áldozat már nem adott életjeleket, a pár tagjai a holttestet először fel akarták darabolni és elégetni, de az is eszükbe jutott, hogy elássák. Végül kitakarítottak a házban, és a holttest köré ruhaneműket pakoltak, amit meggyújtottak, majd elhagyták a házat.
    

A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatti ügyben az első napon a vádlottak korábbi, ellentmondó vallomásait olvasta fel a bíró, az elnapolás után az ügyben tanúk meghallgatásával folytatódik majd a bírósági eljárás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com