Különös kegyetlenséggel

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc nap alatt felderítették, azonosították egy 68 éves nő gyilkosát, aki – megtudva, hogy keresi a rendőrség – feladta magát.A cikkhez kapcsolódó videó:




A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya emberölés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - fogva tartása mellett - folytat eljárást B. Tibor István 43 éves budapesti lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok, személyi és tárgyi bizonyítékok szerint a gyanúsított 2013. szeptember 4-én 21 óra körüli időben egy Budapest XII., János Zsigmond utcai lakásban bántalmazott, egy késsel többször megszúrt egy ott lakó idős asszonyt, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A BRFK életvédelmi nyomozói rövid idő alatt azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, ismeretlen helyen tartózkodó B. Tibor Istvánt, aki megtudva, hogy a rendőrség keresi, 2013. szeptember 13-án önként jelentkezett a rendőrségen. A gyanúsítottat őrizetbe vették, majd az illetékes bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. B. Tibor István 2013. szeptember 19-én beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

B. Tibor István ellen a további eljárást a BRFK Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya folytatja le.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztálya a fővárosban 2013 évben ismertté vált valamennyi életellenes bűncselekmény elkövetőjét felderítette.

Forrás: Police.hu
További rendőrségi hírek...

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com