Lady Gaga megölt egy énekest?

Az emberek egy része imád szürreális teóriákat gyártani, és vakon hinni ezekben, még akkor is, ha rég megcáfolták az elképzeléseket.Az összeesküvés-elmélet a sztárokat sem kerüli el. A közelmúltban például azzal álltak elő a rajongók, hogy Paul Walker nem autóbalesetben halt meg, hanem megölték, ám nem a színész az egyetlen, akivel kapcsolatban bizarr elméletet gyártottak az emberek.

Katy Perry igazából JonBenét Ramsey: Két évtizeddel ezelőtt valósággal sokkolta a világot a hír, amely arról számolt be, hogy holtan találták a 6 éves JonBenét Ramsey-t. A szépségkirálynő megfojtott, betört koponyájú holttestét a gyerek otthonának alagsorában lelték meg.

A kislány gyilkosát soha nem fogták el, ezért is merülhetett fel az az elmélet, amely szerint JonBenét nem halt meg, ugyanis csak a szülei rendezték meg a gyerek halálát. A teória hívei szerint Katy Petty lehet a kislány, mert a sztár úgy néz ki, ahogy JonBenét esetleg kinézne, ha felnőtt volna.

Louis Tomlinsonnak nincs is gyereke: Tinédzser lányokból álló „tudósok” fejtették meg, hogy Louis valójában homoszexuális, és a One Direction egy másik tagjával, Harry Styles-szal alkot egy párt.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A tinik szerint a lemeztársaság nem akarta, hogy a kapcsolat kiderüljön, ezért azt találták ki, hogy Louis ex-barátnője játssza el, hogy terhes.

A hitelesség kedvéért, még egy játékbabát is kapott a nő. A kis Freddie állítólag februárban született meg, de a rajongók ezt nem hiszik el, mert szerintük a születést bejelentő tweetet nem Louis írta. Ezt azzal bizonyítják, hogy a sztár általában szóközt üt a szó utolsó betűje és az azt követő felkiáltójel közé. Erről most elfeledkezett.

Miley Cyrust megölte a Disney: Amikor 6 évvel ezelőtt véget ért a Hannah Montana sorozatot, akkor Miley új számának a címe Can’t Be Tamed volt. Sokan úgy gondolták, hogy a sztár ezzel szeretné alátámasztani, hogy felnőtt.

Az mindenki számára tény, hogy a fiatal sztár az elmúlt években szinte naponta okozott valamilyen botrányt, amivel elérte, hogy lassan már senki se emlékezzen arra, hogy egykor a kislányok példaképe volt.

Talán ez is az oka annak, hogy néhány rajongó kitalálta, hogy a hírességet évekkel ezelőtt megölték, és egy olyan hasonmással helyettesítették, aki nem akar a fiatalok példaképe lenni. A gyilkosság okát is „megfejtették”, mert állítólag Miley nem akart részt venni a Disney igazgatóinak orgiáján.Avril Lavigne már 13 éve halott: A szürreális elképzelés szerint az énekesnő öngyilkosságot követett el, ezért egy hasonmással helyettesítik. Ezt azzal „bizonyítják”, hogy eltűntek Avril pattanásai, anyajegyei.

Keanu Reeves halhatatlan: Korábban is előfordult, hogy kiderült, hogy egy híresség hasonlít egy történelmi alakra. Az ilyesmi teljesen normális, ám az már eléggé elvont ötlet, hogy a színész halhatatlan, és ezért hasonlít egy időszámításunk utáni 748-ból származó férfira, egy festőre, orvosra és egy korábbi francia királyra.

Az összeesküvés-elméletet az táplálja, hogy a sokat adakozó sztár egyszer így nyilatkozott: „Egyáltalán nem érdekel a pénz, mert több száz évig elélhetek abból a pénzből, amit eddig kerestem.”

Lady Gaga háttértáncos volt, de megölt egy Lina Morgana nevű művészt, hogy ellophassa a személyazonosságát: A szürreális teória úgy szól, hogy az énekesnő utálta, hogy csak egy háttértáncos, ezért úgy döntött, hogy megöli Lina Morganát, akinek a halálát öngyilkosságnak állította be.

Lady Gaga lemásolta Morgana stílusát, aminek köszönhetően híres lett. A Monster című dal állítólag Morgana erőszakos barátjáról szól, aki segített az énekesnőnek a bűntény elkövetésében. A névazonosság is egyértelmű.Robert Pattinson és Kristen Stewart titokban házasok, és négy gyerekük van: A teória szerint az összes kép hamis, amely azt bizonyítja, hogy Kristen megcsalta Robertet, hiszen már rég összeházasodtak, és van egy rakat gyerekük. Az összeesküvés-elméletben hívőket az sem bizonytalanította el, hogy a színésznő mostanában egy nővel randevúzik, ugyanis szerintük csak egy unokatestvérről van szó.

Courtney Love felbérelte Kurt Cobain barátját, hogy ölje meg az énekest, de rendezze úgy, hogy öngyilkosságnak tűnjék: Cobain el akarta hagyni a nőt, ezért Courtney megölette az énekest, annak egyik barátjával.

Az összeesküvés-elmélet szerint a gyilkosság oka az volt, hogy Courtney nem akarta, hogy a férfi pénze máshoz kerüljön. A Soaked in Bleach című dokumentumfilmben egy magánkopó szót ejtett a teóriáról, ami teljesen hihető annak, aki hinni akar ilyesmiben.

Suri Cruise Chris Klein lánya: Az összeesküvés-elmélet szerint Katie Holmes terhes volt Chris Klein gyerekével, amikor randevúzni kezdett Tom Cruise-zal. A két sztár állítólag úgy döntött Tom lányaként mutatják be a kislányt.

Az elmélet szerint Suri nem április 18-án született, ugyanis az anyakönyvi kivonat aláírásával vártak húsz napot, ráadásul senki sem láthatta a gyereket az első öt hónapban. Mindennek tetejébe még a színésznő terhesfotói gyanúsak.Nicolas Cage egy halhatatlan vámpír: Mint fentebb kiderült, Keanu Reeves halhatatlan, de a színész kollégája már egyenesen halhatatlan vámpír, hiszen az összeesküvés-elmélet gyártók szerint ez az egyetlen magyarázat arra, hogy Cage nagyon hasonlít egy 1860-ban készült fotón látható férfira. Cage tagadja, hogy vámpír lenne, de a teóriában hívők szerint ez nem meglepő egy halhatatlantól.

Beyoncé csak eljátszotta a terhességet: Az elmélet szerint az énekesnő nem volt terhes, hanem béranya szülte Blue Ivyt. Mivel a sztár ezt titokban akarta tartani, ezért hasprotézist használt. A teória több verzióban létezik. Az egyik szerint azért kellett a gyerek, mert Beyoncé lemezeladási mutató rosszak voltak.

A másik elmélet arról szól, hogy Beyoncé apjának volt egy zabigyereke, akit a sztár a sajátként akart felnevelni. Szerencsére a kicsi kiköpött Jay Z, úgyhogy ez az elképzelés megbukott.

Paul McCartney 50 éve halott: Az összeesküvés-elmélet szerint a Beatles énekes-gitárosa 1966-ban meghalt. A banda nem akart botrányt, ezért eltussolták az ügyet azzal, hogy kerestek egy hasonmást. Később a zenekart bántotta a lelkiismeret, amin azzal enyhítettek, hogy a dalaikba belekódolták az igazságot.

A szürreális elképzelés szerint erre a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band album a legjobb példa, mert ez tele van „Paul meghalt” utalásokkal. A rajongók azt is kitalálták, hogy a Strawberry Fields Forever végén John Lennon azt mormolja, hogy „I buried Paul” (eltemettem Paul-t). Lennon egyszer azt nyilatkozta, hogy ő azt mondta, hogy „cranberry juice”, vagyis „áfonyalé”, ám ezt sokan nem hitték el.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com